Mi emberek nagyon lusták vagyunk (engem is beleértve, sőt: én vagyok a főlusta :)). Belesüppedünk a saját valóságunkba, elvagyunk az apró hétköznapi feladatokkal, aztán egyszercsak azt vesszük észre, hogy eltelt 30-40 év és nem történt semmi érdemleges az életükben. Képesek vagyunk alkalmazkodni, megszokni bármit, még a rosszat is és az a gond, hogy makacsul tudunk ragaszkodni hozzá.
Ha fogyókúráztál már életedben, akkor biztosan nem ismeretlen előtted a plató-jelenség. Ez minden fogyókúrázó rémálma. Az első időszakban szépen fokozatosan megy le a testsúlyod, aztán egyszercsak megáll egy ponton és hetekig (néha hónapokig) se előre, se hátra. Hiába eszel kevesebbet vagy sportolsz többet, nem érsz el érdemleges változást. A testnek ugyanis éppúgy vannak komfortzónái, mint a lelkünknek. Ezek olyan súlyhatárok, amik között jól elvan a testünk, mert már megszokta azt a fajta megterhelést, amit ez jelent neki. Ha alámész, rövid ideig elkezdi magát rosszul érezni, aztán megszokja ezt az új helyzetet is.
Ugyanez vonatkozik a saját magunkkal szemben felállított korlátokra is. „Sosem értettem a technikai dolgokhoz, nem boldogulok majd az internettel sem” Ugye érzed, hogy ez a felfogás az, ami miatt 30 év múlva ugyanabból a kátyúból próbálod kitolni a szekeredet, mint most?
Gyakran csak azért ragaszkodunk egy biztos rossz helyzethez, mert nem merünk belevágni a bizonytalan jóba. Talán attól félünk, hogy még rosszabb lesz? Azt javaslom, hogy ha ilyen helyzetben vagy, akkor egész egyszerűen írd le, mi az, amitől félsz. A sikertelenségtől? A bizonytalanságtól? Vagy éppen a sikertől? (ilyen is előfordulhat…)
És ezután leírhatod azt is, mi az a jó, amit elérhetsz a változás által. Mit fogsz elérni? Min tudsz javítani?
Ha ezt is megtetted, már csak össze kell vetned a két oldalt: Vajon elkerülhetőek azok a dolgok, amiktől félsz? És mit kell megtenned, hogy elérd a sikereket?
Bármilyen új dologba kezdesz az életben, az kezdetben nagyon nehéz, hozzá kell szoknod, meg kell barátkoznod vele, aztán egyre könnyebb lesz, míg végül már rutinból csinálod.
És, hogy segítséget is adjak a megvalósításhoz, javaslom Assisi Szent Ferenc nagyon találó mondatát:
Előbb csináld azt, ami szükséges, utána azt, ami lehetséges, és máris azt fogod csinálni, ami lehetetlen.
Bele akarsz fogni? Kezdd az ingyenes Vállalkozásindítás Kihívással! >>
14 Comments
Angol játszócsoport
2009. március 22. vasárnapSziasztok!
Sok-sok oldalt olvasgattam a témában, én is két sráccal vagyok itthon. Ez az oldal adja talán a legtöbbet segítségként az induláshoz, valamint ösztönző, köszönöm szépen.
Én azért indítottam el a blogomat, hogy másokat ösztönözzek az otthoni nyelvtanulásra. Egyelőre nem pénzkereset a célja, a játszócsoport is ingyenes a barátainknak, de lehet, hogy megadja a kezdő lökést más szülőknek is, hiszen az interneten annyi anyag van segítségül, mint a gazdagmami oldal:) De persze gyerekek angol tanulására gondoltam most.
Később szeretném majd nem ingyenes oldalon folytatni, egyelőre megnézem, szeretni fogják-e a szülők az ötleteket, szívesen együttműködnek-e. Szerintem ez is járható út. A gyed-emet pedig természetesen meg szeretném tartani, úgyhogy mivel a kicsi 1 éves, további 1 évem van a próbálkozásra:)
Mindenkinek sok sikert!
Kriszta
Ditta
2009. március 21. szombatSzia Ági és Ida!
Köszi a válaszokat, én is sokat tanulok a példátokból és a tanácsaitokból. Mivel én a lassú víz partot mos híve vagyok, nekem mindenhez elég sok idő kell, de biztosan tudom, hogy elindultam egy jó irányba és ti mindnyájan segítetek, hogy le ne térjek erről az útról. Köszi mégegyszer! Ditta
Bakaity Zsuzsa
2009. március 21. szombatSziasztok!
Én is tartok az újtól. Nekem kell az a biztonság (???), hogy tudjam, igen, holnap is tudok enni adni a gyerekeknek. És leginkább azt hiszem, azért tartok az újtól, mert nincs kikristályosodott ötletem, mit is kellene eladnom, szolgáltatnom, csinálnom?! Mi van akkor, ha az alapötlet hiányzik? Hm? persze lehet, hogy csak nagyon fáradt vagyok, és egyszerűbb beletörődni a megszokottba? Tényleg nem tudom. Bizonytalan vagyok, és talán ezt utálom a legjobban. Ha m,ár tudom, merre menjek, akkor könnyebb, sőt, könnyű, mert tudom mi kell hozzá, mibe kerül, mit érhetek el. De most az irányválasztásnál csak kattogás van, ötlet nincs. Nos, ilyenkor mit tegyek?
Kis Éva
2009. március 21. szombatSzia Ági!
Teljesen egyetértek azzal, amiket leírtál. Elég érdekes az, hogy mennyire igaz, hogy mennyire félünk a bizonytalan dolgoktól. Mióta élek, mindig is féltem az új dolgoktól, mert ami új volt, az sokszor tényleg lassan ment, nem úgy mint a régi, de rövid idővel, mivel elég gyorsan, könnyen, jól tanulok, belejöttem a változásokat érintő dolgokba. Aztán ahogyan egyre jobban az emberbe rögzül az új tudás, már az volt a természetes, és azt kellett megszokni. És itt az ember megint belekerül a megszokásba, és mivel mindig változik minden, adótörvény stb.újra és újra csak tanuljuk az újat és kicsit mindig félünk tőle. Én most vagyok elég nehéz helyzetben, és nem is nagyon tudok megbirkózni a dologgal, mert mindig csak hátrafelé tekintgetek a régi megszokott életbe. Eddig immár 39 éve egy másik városban éltem a gyerekeimmel, viszont a nyáron felköltöztünk a fővárosba, hogy a párommal, akivel 2 éve éltünk hétvégi távkapcsolatban, amit már egyre jobban unt, mert jönni- menni elég időigényes, és anyagilag is megterhelő, de csak együtt tudtuk elképzelni az életünket.Mindent magam mögött hagytam, a barátaimat, a 21 éves munkámat ami úgymond mindig ugyanaz volt, némi változásokkal, édesapámat, talán ez volt a legnehezebb, mivel édesanyámat 2 éve temettük el, és annyira hiányzik apukám, főleg hogy a szüleim az én három gyermekemet szerették a legjobban, mert velük voltak a legtöbbet kicsi koruk óta. Egy kis lelkiismeret furdalásom is van apa miatt, mert tudom, hogy csak én törődtem vele igazán és az unokái. Nagyon szeretem a páromat, különben nem adtam volna fel mindent érte, de a gyerekeknek is kell, a szigorúsága, mivel mindhárom kamasz és nem könnyű velük, de legfőképpen én és a szerelmem vágytunk már arra, hogy mindig együtt legyünk, már munka után. A legnehezebb időszakban megfogant drága kisfiúnk ebből a szép szerelemből, aki immár 3 hónapos lesz hamarosan. Boldog is vagyok, de valahogy mindig visszavágyom a régi lakásunkba, mert ott nagyon szerettem lakni. Itt még nincs barátnőm, egy kicsit beszűkülve érzem magam itthon a babával, elég monoton az élet, bár nagyon boldoggá tesz, hogy Mátéval lehetek. De miért nem tudom lezárni magamban a múltat, és miért nézek mindig vissza? Pedig tudom, hogy tavaly nyár óta kezdődött az igazán szép életem? Mindenkinek ilyen nehéz az újat, a jót megszokni? Tudom, hogy nekem kell változzak a jobb felé, csak néha olyan nehéz!
Remélem Ági nem untattalak az életemmel, a problémámmal!
Köszönettel: Éva
Chi*** Csapó Ida
2009. március 21. szombatDitta,
ez csináld, amit szeretsz, és a pénz követni fog kategória – ha van rá igény, akkor nyerő… és igen, vannak lappangó igények, ahol is az a típusu marketing jól jön.
A visszajelzések alapján nekem sem a nők és pénz témával kellett volna elkezdenem, előrébb volt pár téma a felmérésemben. Mégis ezzel kezdtem 😉 – és aztán most majd jön a többi kérdés is. Van egy nagy bugyor halmaz, amibe szerelmesek vagyunk, és azon belül kell, szerintem az igények alapján valahol megfogni a bugyrot.
És nagyon hálásak a nők, akik velem tartanak, hogy a téma milyen fontos. Sokkal mélyebb dolgok jönnek elő, mint amit ők, de még én is valaha gondolhattam, de csak sejthettem is volna.
Minden mindennel összefügg 🙂
Nem tudom, mennyire segített a válaszom, de hirtelen ennyi…
hm?
Ida ***
Vida Ági
2009. március 21. szombatDitta, a kérdés nagyon jó! 🙂 Nem arról van szó, hogy le kell mondanod arról a területről, amit szeretsz, hanem, hogy meg kell keresned azon a területen belül azt a célcsoportot, akinek igazán szüksége van a tudásodra és az ő igényeiket.
A marketing egyáltalán nem előrébbvaló, mint a termék. A termék nagyon fontos, viszont a sikerhez kell a jó marketing is.
Tucatnyi esetet tudnék mondani, amikor valaki a szerelméből csinált sikeres vállalkozást. Tudod mi történik a nagy szerelmekkel, ha csak a szerelemmel foglalkozol? Elmúlnak… viszont ha képes vagy a szerelmedet „menedzselni”, akkor szép aranylakodalmatok lesz 🙂
Németh Szilvia
2009. március 21. szombatEz a blogbejegyzés mintha csak a saját mostani érzéseimről szólna… Decemberben elhatároztam, hogy túllépek a magamnak felállított korlátaimon, és örömmel végzett munkával anyagi jólétet érek el, úgy, hogy közben a szabadidőm is több lesz. Ezen az úton azóta sorozatosan vonzom be az újabb és újabb eseményeket, ismereteket, találkozásokat, lehetőségeket. Időről időre úgy érzem magamat, mint a rajzfilmekben az a szereplő, aki annyira lelkesen rohan, hogy egyszercsak már a levegőt tapossák a lábai. :o)
Most Napoleon Hill „Gondolkozz és gazdagodj” című könyvét olvasom éppen. A könyv annyira erőteljes pozitív változás ígéretét hordozza, hogy az az én aggodalmakhoz és korlátokhoz szokott lelkemnek sok volt. Szabályosan szédülni kezdtem, és meg kellett nyugtatnom magamat, hogy nem baj, ha nem ma végzek el minden változtatást az életemben. :o) A lelkemnek időről-időre kell egy kis „levegőhöz jutnia”, hogy feldolgozza a változásokat, hogy beépítsem az újonnan kinyíló lehetőségeket a világképembe.
Szerencsére tudom, hogy a korlátaimat nagyrészt magam állítom magam elé, de már olyan régen együtt éltem velük, hogy kicsit félelmetes érzés ledönteni egyiket a másik után. Olyan, mintha eddig egy kis házban laktam volna, amit magas kerítés vesz körül, és arról ábrándoztam volna, milyen jó volna, ha lenne egy szép nagy kertem gyümölcsökkel, virágokkal, és barátságos szomszédaim. Aztán egyszercsak jönne valaki, aki szól, hogy a magas kerítést én építettem fel még a beköltözés utáni időben, és valójában semmi akadálya annak, hogy lebontsam – ott van mögötte a kert, ott vannak a szomszédok. Én meg nekiállok lebontani a deszkákat, de kicsit félek attól, hogy vajon fogom-e tudni gondozni a kertemet, és megtalálom-e a hangot a szomszédokkal. Így aztán nem egyszerre dózerolom le a kerítést, hanem először a virágoskert felé bontom le, aztán a gyümölcsök felé, és végül nyitok a szomszédok irányába.
Így kezdtem el először a Te blogodat olvasni és Idáét, aztán könyveket, amik segítenek, majd elmentem a 3. Női Pénzügyi Önismereti Konferenciára, és azóta is egymás után nyílnak meg előttem az újabb és újabb lehetőségek, néha annyira gyors egymásutánban, hogy csak úgy kapkodom a fejemet. :o)
Nagyon jó, hogy Rátok találtam, jó másoktól is hallani, hogy akkor is normális érzés a félelem az újtól, ha az új jó dolog.
Mindenkinek azt kívánom, hogy a számára megfelelő sebességgel tudjon haladni a siker felé, legyen az rakétasebesség vagy kocogás! :o)
Ditta
2009. március 20. péntekSziasztok!
Én arra lennék kíváncsi, hogy mi van akkor, ha valaki mégis beleszerelmesedik az ötletébe, mert az a hobbija, azt szereti csinálni, abban profi, vagy egyszerűen csak mindig is arról álmodott? Mi van, ha bármi mást csak nyögvenyelősen, és szinte kényszerből tudna csinálni? Akkor is van értelme belefogni?
Az egyik előadásban volt szó róla, hogy például egy szimpla tollat is el lehet adni jó marketinggel. Lehet, hogy fontosabb a marketing mint a termék?
Mi a véleményetek?
Ditta
anikó
2009. március 20. péntekbocs Ági de nem kültem él a penszt de most közbe jöt egysürgös problema a két gyermekémnek or madula mütet lesz e honap végen es most oda kél a pénz,remelem meg értesz.
Moni
2009. március 20. péntekÁgi!
Ez már mégiscsak türhetetlen, állandóan arra ingerelsz, hogy hozzászóljak, kimozdulva a kényelmi zónámból, feledve, mit is akartam csinálni a következő fél órában! 🙂
Mióta csapatot építek, én is találkoztam sok-sok olyan lánnyal, mamival, de még fiúkkal is, akik félnek meglépni az első lépést. Félnek, mert azt hiszik, hogy egyedül maradnak. Kell egy csapat. Segít.
Mint a fogyókúrázók. Ha egyedül csinálod, egy idő után se kedved, se motivációd, hogy folytasd. Láttam, itt a neten is rendre alakulnak a fogyi klubok, mert kell egy csapat.
Mivel tudom hogy kell egy csapat, igyekszem megteremteni a sajátunkat. Hihetetlen megkönnyebbülést látok rajtuk, ha megtapasztalják, hogy nincsenek egyedül hagyva, ott vagyok velük. Csinálom velük, amit kell.
És egyetértek az Idával, olyasmibe kell belevágni ami nem igényel igazán tőkét.
Én is voltam újságíró. Sokáig, akárcsak Ida. Mi kellett hozzá? Egy számítógép és az, hogy tudjak kérdezni. Más eszközre nem volt szükségem. (Zárójelben azért azt megjegyzem, hogy abból csak addig jött a pénz, amíg cikkeket írtam, leadtam, megjelent.)
Az online vállalkozás egy idő után automatává tehető. Ez biztos, hiszen sokaknál láttam, hogy működik. Van még pár dolog, ami ugyanígy működtethető. Erről az egyik blogbejegyzésemben is írtam, ide nem citálnám, mert túl hosszú lenne a bejegyzésem.
Lelkesen olvasom hozzászólásaitokat!
Csúcs jó fejek vagytok!
Szénásiné ANi
2009. március 20. péntekNagyon jó az is, amit Ági ír, az is, amit Ida! Zseniálisak mind a ketten, és nagyon jól átvehető, „emészthető”, beépíthető!!
Köszönetem és további sok sikert sok-sok szeretettel!!
Gabella
2009. március 20. péntekEz is tetszett! Mától vállalkozó (is) a férjem, és ma csupa negatív véleményt hallottam, jó volt ide jönni!!!!!!!!!!!!!!
Tudom, jó, hogy megvolt a második lépés, de kell a megerősítés!
Köszi!!!!!!!!!!!!!!!
Chi*** Csapó Ida
2009. március 20. péntekNagyon régóta vagyok vállalkozó (80-as években kezdtem másodállásban).
Az elmúlt években kb. 300 vállalkozó, v. leendő vállalkozónővel voltam kapcsolatban.
Elnézést, de kénytelen vagyok azt írni, hogy vannak, akik egyszerűen vakok a saját bukásukra – ami eleve benne van a pakliban. Mindenki más látja, csak ők nem.
És itt most szó sincs a negatív károgásról, hogy „neked sem fog menni!”
Hanem arról, amiről én is folyton papolok, és Ági is ír, hogy sokan bele vannak szerelmesedve a saját ötletükbe, és mindenféle igényfelmérés nélkül, de még ráadásul vállalkozási és marketing ismeretek nélkül is belevágnak egy vállalkozásban. Tévedés ne essék, én is így kezdtem, de ez nagyon neccessé válhat.
Egy jó vállalkozáshoz kell jó könyvelő persze, de rengeteg minden más is.
És legfőképpen azt gondolom, hogy a mai világban nagyon alaposan meg kell fontolni, mibe fog bele bárki is.
Legyen – szerintem – elsődleges szempont, hogy anyagilag minél kevesebbet igényelje. Ilyenek például a szolgáltatások szellemi munka terén. Például akár az oktatás, amit online módon otthonról is lehet csinálni, és alkalmanként bérelni egy termet, és nem irodát fenntartani, meg oktatótermet folyamatosan.
Én annak idején gyöngyfűző kisiparosként 🙂 pontosan megtapasztaltam, milyen egy olyan vállalkozás, amihez anyag kell, kellékek, ebbe folyamatosan beruházni kell. Míg az újságíráshoz, amit szintén űztem, mi kell? Egy PC, net, és még az interjukat is meg lehet csinálni online is akár! 🙂
Azt hiszem ideje megtanulnunk mind többeknek az okos kockázatvállalást, ami nem más, hogy alaposan kutatni, infot gyűjteni, és vagy elvetni egy ötletet, vagy megalapozottan neki vágni.
Remélem, nem volt túl sarkos, amit írtam – jó szándékkal tettem, és bízom benne, hogy átmegy 🙂
Ida ***
Manita
2009. március 20. péntekÁgi !
Hát én is nagyon félek, hiszen az első férjemmel volt egy vállalkozásunk ami miatt el kellett adni a házunkat hogy a tb-adósságot ki tudjuk fizetni…..aztán válás után én is vállalkoztam /tanulva a hibákból!?/ 2 évbe telt amíg meg tudtam szüntetni a céget és újabb 2 év telt el és még nem kaptam vissza az „áfát” (mert nem találtam olyan ügyvédet akinek a „megnyert ügy” végén a visszakapott pénzből fizethetek)-megértem de azért nem adom fel a keresést…
…hab a tortán: a páromnak is volt egy hibás vállalkozása ami miatt jelzálogot tettek a házra amiben lakunk….
…tehát félek mert rosszak a tapasztalataim…
DE
-a vállalkozások jó oldalát is láttam
– a legnagyobb hibámból is tanultam /jó könyvelő /
-és elmondhatom nektek,hogy sokszor kellett már talpra állnom …de csak akkor tudtam, amikor magam mögött hagytam a megszokott „rosszat”
-amikor változtattam a hozzá állásomon
-bíztam magamban /mert ha én nem bízom magamban, hogyan várhatom el mástól ?/
-és léptem valamilyen irányba,vagyis csináltam valami mást stb…
TEHÁT
nekem a kezdeteknél soha nem volt segítségem….itt az Áginál /úgy érzem/ fogják a kezem és segítenek….
én sem értek a számítógéphez de lassan megtanulom…hisz segítenek…
és pénz nélkül elindítok egy blogot…aztán majd meglátjuk !!!
szóval lányok asszonyok azzal is lehet spórolni ha „megtanultok”
segítséget elfogadni !
„sanyarú sorsom részleteivel nem untatlak tovább benneteket…tovább lépek és a bizonytalan Jót választom!