Egy kismama, aki bevállalta

Mostantól egészen új fejezetet nyitunk a Gazdagmami-projekt életében: olyan vállalkozó kismamákat mutatunk be, akik vállalták a rizikót és belevágtak baba-kisgyermek (sőt akár több gyerek mellett) a lehetetlenbe. Elsőként Vidi Ritát szeretném bemutatni, aki mindig is vállalkozni szeretett volna, de éppen a gyes alatt érezte úgy, hogy eljött az ideje.

GM: Hogyan lettél vállalkozó? Mióta csinálod?

VR: Én ebben nőttem fel, apukám világ életében maszek volt, anyukám meg hosszú ideig dolgozott egyszerre két munkahelyen (egy állami cégnél, meg egy maszeknál). Tehát nagyjából tudtam mivel jár ez az életmód, mennyire „biztonságos”, és mennyire „veszélyes” életvitel.
A férjemben tökéletes partnerre találtam, és ugyanez elmondható az ő szemszögéből is. Benne megvolt a vállalkozói kedv, csak éppen soha nem volt támogatottsága, bennem meg ebben is megértő társra talált.

Mikor Marci közelített az egy éves korhoz, akkor elkezdett picit jobban aludni NAPPAL (nem éjjel, csak nappal), és olyankor volt időm végre böngészni a neten. Annak akartam főként utána járni, hogy hogyan lehet egyéni vállalkozóvá válni, és hogyan lehet céget alapítani, mikor, melyik esetben melyik a jobb megoldás, és effélék.

Végül a cégalapításig szinte pontosan egy évvel ezelőtt, május 15-én jutottunk el, akkor született a Vírus Kommandó.

GM: Honnan tudod mit és hogyan kell csinálni? Eleve menedzser vagy marketinges végzettséged volt? Ilyesmivel foglalkoztál korábban is?

VR: Én abban hiszek, hogy nincs olyan munkakör, munkafolyamat amit ne lehetne megtanulni. Úgyhogy egyáltalán nem ijesztett el az a gondolat, hogy „Hé, hát én sosem voltam menedzser, de még marketinges sem!”, hanem mindig inkább arra figyeltem, hogy hogyan tudnék fejlődni, és mik azok a feladatok, amik lényegében semmi mást nem igényelnek, csak jó adag optimizmust, meg sok-sok kitartást.

Menedzsert láttam már sokat életemben, marketingest soha, de előző életemben minőségbiztosítási tanácsadóként ügyködtem egy gyártó cégnél. Ha valaki látott már ilyesmit közelről, akkor tudja, hogy a minőségbiztosítást úgy hívják a nagy cégek, hogy „a szükséges rossz”. Mindig az lebegett a szemem előtt – most is sokszor -, hogy ha ott el tudtam „magamat adni”, akkor én bármire képes vagyok! Lehet ezen nevetni, de ezt én komolyan gondolom. Ilyen gondolkodásmódon rengeteg múlik!

GM: Hogyan kezdted el a tanulást? Hol keresgéltél, mi adta meg a kezdőlökést?

VR: A neten keresgéltem, mint említettem, konkrétan vállalkozás/cég alapítási információkat. De ez nem segített előre haladni. A lökést az adta meg, mikor eltévedtem Wolf Gábor blogjára, és tátott szájjal végigolvastam az összes bejegyzését egyszuszra. Na, ott és akkor értettem meg nagyon sok mindent. Mai napig inspirálnak az anyagai, és kedvenc elfoglaltságom a marketing lett. (Pedig azt hittem, a minőségmánia mellé már nem fér el más…:)) Egy hatalmas adag optimizmus mellé egy lórúgásnyi megerősítést adott, és kézzel fogható módszereket. Nem volt mese, bele kellett vágni.

A hozzá való eltalálásom segített a legtöbbet.

GM: Voltak terveid, hogy mit szeretnél elérni és ezek mentén haladtál, vagy útközben változtak a terveid?

VR: Azt mondják, hogy az a terv, ami nincs leírva, sőt bedátumozva, az a terv csupán csak egy álom. Igen, de az álmok attól még ugyanúgy valóra tudnak válni, mint a hosszasan kidolgozott tervek.

Alapvetően álmodozó típus vagyok, amiben természetesen az a legjobb, hogy aki álmodozik, az el is képzeli azt, amire vágyik. Én látom, hogy mire vágyom; látom, hogyan jutok el oda; látom kik segítenek és hogyan; látom, kik az ellenségek és kik a barátok. Sőt, már azt is látom, hogy mikor érek fordulópontokhoz! Nem előre látom, de ott és akkor igen! Tehát azért, mert álmodozom, azért én még nyitott szemmel járok.

A terveim/vágyaim útközben finomodtak, és még vérmesebbek és sokkal jobban irányzottak lettek. Ez a hátam mögött lévő tapasztalatból adódik, és a fejlődési folyamatból. Ez utóbbit borzasztóan fontosnak tartom! A folyamatot.

GM: Milyen eredményre vagy a legbüszkébb?

VR: Huhh, mindenre. Ez persze nem tudatos, mert az ember nem áll meg minden pillanatban mérleget készíteni. De néha eszembe jut, hogy mennyi mindent elértem (és persze mennyi mindent nem), és ez nagyon jó érzés.

Egy a lényeg: nem a pénzre vagyok büszke. Nem arra, hogy pénzt keresek. Hanem például a honlapra, a száztizenvalahány blogbejegyzésre, a boltra, a kedves ismerősökre, és efféle, kézzel nem fogható „eredményekre”. Ha kapzsi típus lennék, biztosan nem lennék elégedett semmivel. De szeretek dolgozni, létrehozni, lehetetlen helyzetek fölött végül uralkodni, és ilyesmik.

GM: Miért szeretsz interneten dolgozni? Milyen lehetőségeid vannak így és milyenek nélküle?

VR: Huszonéve dekkolok a gép előtt. Előtte nőttem fel, folyamatosan része volt az életemnek, és tudom hatékonyan használni, számomra ez teljesen természetes.

Épp ma beszélgettünk egy kereskedő ismerőssel arról, hogy internet nélkül manapság dolgozni sem tudnánk. Mi már nem rohangászunk áruért, nem faxolunk, nem telefonálunk. Itt a net, e-mail, msn, skype, és el van minden intézve. Például a vírusirtó diszribútor Sicontact kft.-nél tündéri rendes emberekkel vagyok kapcsolatban, úgy, hogy még sosem találkoztunk, és ugyanez vonatkozik a többi disztribútor cégre.

Nagyon lényegesnek tartom, hogy a neten lehet úgy érvényesülni, hogy lényegében az üzletmenethez nem kellenek azok az úgymond bennfentesi kapcsolatok. Nem kellett senkinek a rokonának, meg a legjobb barátjának lennem azért, hogy megrendeléseim legyenek! És ezt tartom tiszta üzletnek, olyan cégbe bele se vágnék, ami valaki/valami mástól függ. (Mondhatom úgy is, hogy a bratyizás ellensége vagyok.)

GM: Hogyan néz ki egy munkanapod? Miket csinálsz?

VR: Még soha nem volt egymás után két egyforma napom, ezt leszögezem. Általában reggelente van inkább nyugalmam Marcitól, ilyenkor levelezek, összeírom a teendőket aznapra – ha nagyon ügyes vagyok, akkor már előző este megcsinálom a listát -, aztán az egész napot a legfőbb, legmacerásabb munkám köré szervezem. Ha tudom, hogy sokat kell írnom, akkor a gyerek alvási idejére időzítem – na ilyenkor szokott meglepni és maximum fél órát alszik a három helyett…- vagy pedig ha ügyeket kell intézni, akkor megyünk a manóval együtt. Nagyon szeretek vezetni, ez nagyban megkönnyíti az ügyintézést.

Általában minden nap sikerül valamit főzni is, vagy beiktatni egy kis kerti munkát – nagy udvarunk van, jó időben sokat vagyunk kinn. Egyébként nagyon ritkán érzem azt nap végén, hogy: ma mindent elvégeztem, amit csak lehetett. Mindig fennakad valami a gyerek rostáján, de ezt el kell fogadni. Holnap is lesz nap.:)

GM: Hogyan tudod gyerekek mellett megoldani? Hogyan egyezteted össze a munkát meg a gyerekeket?

VR: Marci 26 hónapos, a nagylányom Margaréta 15 éves. Két gyerek, homlokegyenest más problémákkal. Ha azt mondom, hogy a gyerekek az elsők, akkor az szépen hangzik, csak nehéz néha megvalósítani. Például, ha a postára kell mennem, mert csomagot adok fel egy-két ügyfélnek, akkor Marci hiába küzd és húz a játszótér felé, előbb posta, aztán játszó. Vagy éppen hiába akar itthon maradni, menni kell… Tehát ő a fontosabb, de nem biztos, hogy a sürgősebb.

Rengeteg segítséget kapunk a férjem szüleitől. Marci szinte minden délután náluk tölt pár órát, és ilyenkor gyorsan elintézem azokat a dolgokat, amiket ő nem enged. Például már hosszú ideje kimondottan utálja, ha a gép előtt ülök. Mindig elhív játszani, vagy ideül és kér, hogy keressek neki Thomast, vagy Percyt a neten. (Nahát, kire ütött ez a gyerek?:))

Nem lehetetlen összeegyeztetni, de az egy törvény szerintem, hogy amennyit az anya tervez munkával tölteni, azt az időt kapásból minimum felezni kell. Tehát eleve így érdemes tervezni. 🙂 Hmm, van fél órám e-mail-ezni? Tévedés, csak 15 perc van, mert a csemete tuti kitalál valamit, és hív, és nyúz, és nyafog. Na én erre értem, hogy ő az első. A nagylány csak a telefonomat kéri, meg a zsebpénzt. Egyébként ő is sokat segít, bár némi szájhúzás kíséretében.

GM: Nem hiányzik a havi fix? Nem járnál inkább 9-től 5-ig dolgozni?

VR: Tavaly karácsony előtt a férjem munkanélküli lett, önszántunkból… Akkor döntöttük el, hogy boltot nyitunk, és mindent erre teszünk fel. Január elején már éreztem azt a semmihez sem fogható szabadságérzést, ami csak azoknak ismerős, akik a saját maguk urává válnak! Félelmetes is, és egyben nagyon felemelő is.

Én nem törtem az agyam a borzasztó végkimenetelen, mindig pozitívan néztem előre, és csak a célt néztem, meg azt, hogy minden akadályon átlépünk, ami elénk gördül. Így is lett.

Sosem dolgoztam 9-5-ig. Mindig több műszakban jártam és nem vágyom vissza. (Bár visszavárnak, ha jól tudom.)

GM: Mit szeretsz legjobban az egészben? Miben más így dolgozni, mint alkalmazottként?

VR: Nem csak a gyerek miatt nem akarok több műszakban, vagy épp máshova eljárni dolgozni, hanem inkább az itt a lényeg, hogy öreg vagyok én már más gesztenyéjét kikaparni a tűzből. Most az én gesztenyém van soron, és ezt imádom kikaparni:).

Alkalmazottként én ugyanennyit küzdöttem, jöttem-mentem-szervezkedtem és ugyanígy élveztem. A napi beszélgetések, együtt kávézások és a kollégák hiányoznak, de a főnökök nem, és az íratlan szabályok sem…

A legjobb az, hogy a magam ura vagyok, és ez ilyen apróságokban nyilvánul meg, mint például, mikor elkapja a nátha a gyereket, akkor nem kell sehova telefonálgatnom, meg nem kell senki előtt megalázkodnom, egyszerűen aznap vagy nem dolgozom, vagy csak félgőzzel.

Mikor a nagylányom még kicsi volt, évente kétszer biztosan beteg lett, és hiába volt nagyon normális, rendes főnököm, utáltam betelefonálni, hogy jajj, gond van. Tudtam, hogy megbolygatom a kollégák beosztását, meg a hiányzásom biztosan bezavar, és ez rossz érzés volt. Ez nagyon pozitív ebben az életformában, hogy nem kell senkinek sem magyarázkodni, semmiért.

GM: Mi a legfontosabb, amit megtanultál, amióta vállalkozó vagy? Másként látod a világot, mióta ebbe belefogtál?

VR: Nagyon megváltoztam egy év alatt. Mint említettem, sokat fejlődtem, de amit kiemelnék, az az, hogy még optimistább, még magabiztosabb lettem.

Nem tudom, hogy a koromnak, vagy az elmúlt egy évnek tudjam-e be, de eltűnt az egyik legrosszabb szokásom: az előre aggódás. Mindig laza voltam a kívülállók szerint, de most már szerintem is az vagyok. Megtanultam – tudat alatt természetesen -, hogy előre görcsölni kár. Ezek és ezek a variációk vannak, ezekre fel vagyok készülve, majd lesz ahogy lesz. Ezt a változást egyébként nemrég vettem észre magamon, és nagyon örülök neki.

A másik amit mindig is sejtettem, de most már tudom is, az az, hogy a sikerért és a sikertelenségért egy cég, egy vállalkozó, soha senki mást nem okolhat, csak magát. Semmi köze az ország gazdasági helyzetéhez a cégünk sikeréhez, és semmi köze a kormányhoz, vagy, hogy ki milyen hitű.

Mindenki a maga sikerének a kovácsa. Ha sikertelen vagyok, addig gyűröm magam, míg sikeres nem leszek, de sosem külső segítséget várok, mert aki arra vár, az sosem lesz sikeres. Nincsenek lehetetlenek. És kész.

GM: Most már csak az van hátra, hogy elmeséld, mi is az a vállalkozás, amin ilyen lelkesen dolgozol?

VR: Vírus Kommandó: A számítógép felhasználókat segítjük abban, hogy a gépük vírusmentes maradjon örök életére. Ezt az oldalt a www.viruskommando.hu alatt tudjátok megnézni.

De hadd dicsekedjem legújabb csemeténkkel, a PC Kommandó bolt-bloggal: http://pckommando.blog.hu. Ezt kimondottan a helyi vásárlóknak és érdeklődőknek készítem, tudomásom szerint egyedülálló a vidéken. Most érzem csak például a blogolás erejét. Fantasztikus érzés így hatni a szűkebb kis univerzumunkra.