Amióta a fiam oviba jár, látom, mennyire nehéz helyzetben vannak azok az anyukák, akiknek minden reggel időre kell járniuk és este épp hogy csak odaérnek a kicsiért az oviba zárásra. És mivel az apukák is dolgoznak, a legtöbb családban a gyerekcipelés az anyukára hárul. Meglehetősen nehéz összeegyeztetni a munkába való visszatérést, a gyerkőc beszoktatását az óvodába-bölcsődébe és mindemellett még szuper háziasszonynak meg csinos nőnek is maradni. Csodálom, akiknek sikerül (vagy legalábbis úgy látszik)
Őszintén megmondom, nekem nem menne. Én kényelmes vagyok és nagyon élvezem, hogy nem kell reggel gyereket ébresztgetnem, hanem amikor felkelnek maguktól, akkor indulunk el. Hogy van idő kényelmesen reggelit készíteni és együtt megreggelizni, hogy nem kell folyton sürgetni őket.
Valószínűleg ebbe az is közrejátszik, hogy én egyáltalán nem így nőttem fel, nálunk indulni kellett hajnalban és ha visszagondolok a régi óvodás-iskolás reggeleimre bizony mindig eszembejut anyukám állandó nógatása, hogy készüljek gyorsabban, egyek gyorsabban, „majd a buszon megeszed a kiflit” stb.
A lelkem mélyén érzem, hogy a gyerekeknek nem ez a jó, nem így kéne felnőniük és örülök neki, hogy meg tudom adni nekik a kényelmes készülődést és napindítást. Pár év múlva úgyis iskolába mennek és ott már a helyi szabályok miatt leszek kénytelen jobban odafigyelni az időben való elindulásra. legalább addig hadd maradjanak gyerekek.
(UI.: Most nézem, hogy nem jó a cím… a munkahelyen dolgozó anyákra gondoltam, akiknek kötött munkaideje van)
7 Comments
Niki
2013. május 07. keddÉn is napi szinten küzdök a leírt problémák nagy részével, mint dolgozó anya. Reggel párom el tudja őket vinni az oviba, de a délutánok nagyon neccesek, nagymama, ismerős, szomszéd megy a gyerekekért, mikor ki tud. Most az anyák napi ünnepségre sajnos nem tudtam elmenni. 🙁 Azt bánom, hogy nem kezdtem el ezt az otthoni munkát, amikor még otthon voltam, így munka mellett már kicsit nehezebb. De csak a cél lebeg a szemem előtt, hogy valóra váljon az álmom!
Kata
2008. december 08. hétfő@mdeod3: Nagyon jó helyen jársz ezen az oldalon és ajánlom Neked Ági Gazdagmami tanfolyamát, ahol a kezdetektől kezdve tudod elindítani otthoni munkádat 🙂 A sikeressége meg csak rajtad múlik! Sok sikert hozzá és a 2. babához is gratula 🙂
Kata
mcleod3
2008. december 05. péntekSziasztok!Jelenleg 2.gyermekemet várom és szeretnék a gyed alatt valami új munkát kitanulni amit majd később a 2 gyerek mellett is tudok csinálni.Nekem kell értük menni és vinni őket sajna nincs érettségim és szeretném ezt kikerülve is megtalálni a számomra megfelelő munkát.Jó volna valamilyen itthoni melót vállalni.Kérem aki tud segítsen!
ftk
2008. december 02. keddNa ja, bár mi határozottan hatékonyabbak vagyunk a napi működésben, mint amikor itthon dolgozós voltam. Nem embertelen, de határozott keretet ad a napunknak. Ha ezt tudnám tartani akkor is, ha itthon dolgozom, nem lenne semmi gáz. De valahogy nekem is, és ebből kifolyólag a családomnak is kell a kívülről adott elvárás (egyelőre legalábbis), ahhoz, hogy menjen a dolog.
kritikus
2008. december 01. hétfőVan egy bizonyos réteg, nevezzük őket embereknek – de csak nevezzük -, magukat sikeresnek tartó vállalkozók, cégvezetők, akik bizony magasról lenézik az alkalmazottakat, az átlagot, a céget, amelyet vezetnek a sajátjukként fennhangon hirdetők (sajnos még azzal sincsenek tisztában, hogy a cég egy önálló fogalom, amely nem fonódik össze az azt alapítók, abba befektetők személyével, hanem mindazon emberek, javak gyűjtőfogalma, akik és amelyek annak sikeres működését fenntartják) abban a hitben vannak, hogy az ő kényük-kedvük szerint kiszolgáltatott a munkavállaló, kinek egyfajta társadalmi alárendelt szerepe van és bármely módon „megpróbál” szerencsétlen biorobot kitörni ebből a szerepkörből: el kell taposni. Persze tisztelet a kivételnek, ami a vállalkozások vezetőit illeti. Mindenki tudja, hogy ajtót mutatnak egy olyan nőnek, aki nem tudja oly módon ellátni az addigi munkakörét, ahogyan azt tette. De ennél kevesebb is elég ahhoz, hogy gyilkos tekintettel szabdalja szét alkalmazottját a kedvenc vállalkozónk. Például hogy veszi a bátorságot, hogy abból a kevésből amit keres teljen neki új autóra, lakásra, és egyáltalán, magánéletre.
Felhozok egy példát: egy távoli ismerősöm csak nászútra ment és mikor visszatért már a felmondólevél várta. Nem hagyta annyiban, perelt és nyert. Szegény szellemileg beteg (megalomán) vállalkozó típusunk pedig biztosan meggondolja legközelebb mit is gondoljon, hol a helye.
Szóval megértem, hogy egy nőnek nem könnyű. Főként, ha olyan élethelyzetbe kerülhet, amelyet nehéz megoldani mivel nem képesek egyesek felfogni az egészből semmit. Én minden olyan embert csak támogatni tudok, aki segíti a szorult helyzetben lévőket, így azt mondom neked: minden tiszteletem…
Vidi Rita
2008. november 28. péntekEnnél már csak az a rosszabb, mikor apa is, meg anya is úgy dolgozik, hogy senki nem tud a gyerekért menni…
Nem ecsetelem a lányom ovis időszakának stresszes délutánjait, hogy vajon a nagymama előbb el tudott-e jönni a munkából, vagy a nagypapa esetleg csúsztat kicsit, és később kezdi meg az éjszakai műszakot…
Anno a lányom 2.5 éves volt, mikor kezdte az ovit. Vegyes csoportba került, tehát rohamosan fejlődött, egyszerűen csodájára jártunk, hogy milyen okos, ügyes, önálló. Aha, úgy 3-4 hónapig. Utána minden reggel ordítás, hogy nem akar oviba menni… Bizony, hiányzott még az a fél év, amit itthon lehettem volna elvileg, csakhogy az éhhalál fenyegetett minket, kellett a pénz.
Gabella
2008. november 28. péntekSajna már a nagycsoportosoknak is be kell érni 8-ra. Hú, de nehéz!!!!!!!