Szűk a határmezsgye, ami az alvállalkozóként dolgozó távmunkást és a valódi vállalkozót egymástól elválasztja. 2007. április 7.-én mindenki más a világon a húsvétot ünnepelte, én viszont egészen másra emlékezem ezen a napon: ekkor döntöttem el, hogy nem akarok többé távmunkás lenni, nekem saját vállalkozás KELL.
A kisebbik fiam 2007. április 6.-án este született, Nagypénteken, s ugyan melyik az a kismama, aki a szülés utáni napon a vállalkozásán gondolkodik? Én se tettem volna, ha nem emlékeztetnek rá. Ezt a néhány napot a kórházban 110% babázással szándékoztam eltölteni. Előző este mindenki, aki él és mozog megkapta SMS-ben az örömhírt, hogy megszületett az ifjabbik trónörökös, ezért igencsak csodálkoztam rajta, amikor az a vállalkozó, akinek dolgoztam felhívott (nagyszombaton! a kórházban!!!) és gratulált a babához, majd elmondta, hogy nekik van egy nagyon fontos akciójuk jövő héten és elfelejtettek róla szólni, de akkor most csináljam meg keddre amit küld e-mailben (megjegyzem, húsvét révén keddig nem jöhettem ki a kórházból, mert nem volt, aki hazaengedjen).
Hát azért a szívességnek is van határa… Ekkor fogalmaztam meg magamban azt, ami már régóta érett: önállósodni akarok! A gondolatokat tett követte és miközben a gyerekek otthon cseperedtek, minden szabad percet arra használtam, hogy a szabadság útjait keressem. Nagy volt a tét, hiszen a távmunkával keresett bevételek a havi megélhetésünk fontos részét képezték, de a megbízóim állandó zaklatásai játszótéren, karácsonykor, késő este és egyéb lehetetlen időpontokban arra sarkallta, hogy mielőbb megszabaduljak a kötöttségektől.
Életem legszebb napja volt, amikor végre kirúgtam őket és teljesen a saját lábamra álltam 🙂 Mindez talán nem lett volna így, ha nem pont a szülés után fél nappal kapom azt a bizonyos telefonhívást.
Miért jutott ez most eszembe? Mert pár hete Csapó Ida készített velem egy riportot, ami most került fel a blogjára, és ott -többek között- ezekről a régi időkről is beszélek. A riportot megnézhetitek ide kattintva
3 Comments
Eszter Erdélyből
2008. augusztus 22. péntekKedves Ági!
Igen, nagyon nehéz döntés ez. Megértelek, hogy így döntöttél én is jó úton haladok, sajnos egyelőre ez még csak a vajúdás. Remélem hamarosan én is egy hasolnó pozitív hagvételű poszttal tudom majd lelkesíteni a közönséget.
Üdv,
Eszter
Toronyi Anna
2008. augusztus 21. csütörtökSzia Ági!
Meghallgattam a videót, és csak ajánlani tudnám az összes kismamának, hogy lesse el tőled ezt a fajta pénzügyi gondolkozást.
Sajnos sehol nem oktatják a család anyagi helyzetének tervezését, így amikor belekerülünk az „éles” helyzetbe, nem nagyon tudjuk mikor mi a helyes megoldás.
A vállalkozóvá válással kapcsolatban pedig, én is a lányom születése után kezdtem felismerni azt, hogy nem szeretném ugyanúgy folytatni az életemet, ahol korábban abbahagytam. Belegondoltam, hogy hajnalban kellene kirángatni a gyereket az ágyából, hogy 8-ra már a munkahelyemen legyek, és este 6-kor tudnék az óvodába menni érte!
Mivel ezt semmiféleképpen sem akartam, elkezdtem keresgélni a megoldást, és most úgy érzem megtaláltam, azzal, hogy részt vehetek a tanfolyamodon, így saját vállalkozást kezdhetek én is nemsokára. 🙂
Hantos Gyöngyi
2008. augusztus 21. csütörtökMindenszentek volt, a temetőbe készültünk anyukámhoz. Csörgött a telefon. Be kéne mennem tesztelni. Roppant sürgős munka volt 🙂 A külföldi partner kb. négyhavi csúszással előző este küldte az új programverziót. Nemet mondtam, és megfogadtam, ha egyszer főnök leszek, sohasem kérek olyat sürgősen, ami addig ráért. Nem „csak egy nap a világ.” Nem volt egyszerű nemet mondani.
A második lépcsőfok az volt, amikor megértettem, miért bújok ki, mint nyúl a hurokból mindig, ha ki akarnak nevezni. (Nem olyan egyszerű ám, egy bizonyos munkában töltött évszám után, ha jól végzed a dolgodat 🙂 ) Mert csak úgy tudok felelősen dönteni, ha belelátok a részletekbe, összefüggésekbe. Egy alsó vagy középvezető, mint satuban a fa, nyomás alulról, nyomás felülről. Felelősnek kell lenned valamiért, miközben eszközöd semmi, információd 0. Üdvözlöm azt a céget, ahol nem így van.
Harmadik lépcsőfok, mikor rájöttem, hogy nincs cég, amely az én időbeosztásommal foglalkoztatni tudna, és akarna három gyerekkel.
Így hát nincs más hátra, mint fellépni a negyedik lépcsőfokra és létrehozni valamit a tűzhely mellől 🙂