Igazából már nem nagyon emlékszem, hogy mivel tudtam őket rávenni a vélemény változásra, olyan régen volt már.
A nagyobbik unokám most 21 éves és egy kicsit lusta a háztartási dolgokban. De igazából nekem, ha kérek valamit mindig megcsinálja.
Így nem nagyon kell győzködnöm.

Kedves Ági!

Sajnos lemaradtam a 12 órai határ időről, a gépem csak most indult el:(( Leírom a történetet,ha még elfogadod megköszönöm, ha nem az sem gond, elvégre én késtem.:))

Hároméves kislányom nem akart az óvodában maradni, minden nap úgy jöttem el, hogy sírva-üvöltve hagytam ott. Ez nem volt jó neki sem, és nekem sem. Van egy kedvenc mackója, amit az óvodába is visz, ezért elhatároztam, hogy délután eljátsszuk hogy miért is jó óvodába menni. A következőt csináltuk. Kismackó reggel felkelt,felöltözött, ivott kakaót, utána elindult az oviba. Találkozott a kisbarátnőivel, játszott, utána reggelizett, reggeli után, verset mondókát tanult, majd kiment játszani. Ezt kismackó minden sírás nélkül tette, az óvodás társai is látták milyen jó az oviban lenni, ha ilyen vidám társai vannak.Ebéd után, elfáradva a játéktól jót aludtak, és kipihenve ébredtek. Ízletes uzsonna után, még játszottak az udvaron, utána pedig kismackóért megérkezett az anyukája, akinek nagyon megörült. Kismackót pedig az óvónéni is megdicsérte, hogy milyen aranyos volt egész nap, ő pedig vidáman mondta el anyukájának a legújabb tanult mondókát. Ezután vidáman mentek haza.

Másnaptól kezdve elmaradt, a reggeli sírás, kislányom vidáman maradt ott az óvodában.

Kisfiam Benedek,aki 1.5 éves imád eső után a pocsolyákban topogni.
Mivel még nem kaptam a lábára gumicsizmát,így arról próbáltam meggyőzni,hogy a kisebbekbe menjen bele és a nagyokat kerüljük.
Ő szót is fogadott,de mikor félrenéztem leült a vízbe és a kezével evezett…
Mindenre nem lehet felkészülni és mindig vár egy újabb kihívás!

Hát, az én kisfiam sem mindig egyszerű eset, de már nagyon kreatívak vagyunk a meggyőzésben 🙂
Andris nemrég múlt 3 éves, mindenkinek büszkén mondja, hogy ő már nagyfiú, és oviba jár, nem bölcsibe. Ennek ellenére reggelente állandó nyafogás van műsoron:
– Nem akarok oviba menni, ne hagyjál ott, te is maradj ott velem, ma nem kell ovba menni, mert zárva van…stb.
Már nem tudtam mit kitalálni, mivel győzzem meg, hogy induljunk végre, amikor leesett, hogy a legkézenfekvőbb dologgal még sosem próbálkoztam. Tudni kell róla, hogy állandóan „telefonál”, a sógorom neki adta a régi mobilját, azóta ezt mindenhova cipeli, és persze telefonál is. Fogtam a telefon:
– Figyelj Andris csörög a telefonod, biztos hív a Dalma, hogy mikor érsz már oda az oviba!
Átvette a telefont, és eljátszotta a beszélgetést:
– Na, már indulunk, most veszem a kabátom, nemsokára ott vagyok! Na, szia, puszi!
Azóta minden reggel telefonál valaki az oviból, aki már nagyon várja. 🙂

A másik történet:
Nem tudom, találkozott-e már valaki olyan kisgyerekkel, aki nem hajlandó felvenni az új cipőt, az én fiam nagy kihívás ebből a szempontból. MIndig több napig tartott meggyőzni, mire hajlandó volt belebújni ősszel a szandi után a félcipőbe, aztán télen a csizmába, mert ha megszokta az új lábbelijét, akkor már állandóan abban akart csak járni. Szégyen ide, szégyen oda, a bölcsiben az Ani nénire bíztam a dolgot, neki mindig hamar sikerült az új cipőket rávarázsolni a fiam lábára. Mióta ovis, egyedül bírkózok meg a feladattal 🙂
Nemrégiben sok eső esett, a szekrényben már ott figyelt az új gumicsizma a kinőtt kedvenc helyett. Andris imád a pocsolyákban tocsogni, egyet sem hagyna ki. Délután mentünk valahová, mutogattam az új csizmát, de persze csodálkoztam volna, ha első próbálkozásra sikerül ráadni. Elindultunk cipőben. Megyünk, megyünk, látom rajta, nagyon szemez a pocsolyákkal.
– Látod, ha gumicsizmában jöttünk volna, már rég tocsoghatnál!
Még ezt elmondtam pár vezrióban, majd kis gondolkodás után megszólal:
– …akkor visszamegyünk a gumicsizmáért? Felveszem!
🙂

Sziasztok!

Én a 2,5 éves kisfiamat szerettem volna meggyőzni,hogy vizet is inni kell,nemcsak teát,de semmi érv nem hatott rá mostanig.Azt mondtam,hogy elkezdem számolni hány kortyot iszik és minél többet ivott annál jobban örültem és megtapsoltam.Most már felváltva issza a vizet,teát egyaránt,és csak néha kéri,hogy számoljak.Büszke magára,hogy milyen sokat ivott a vízből.

A pocsolyázás úgy hiszem minden gyerek kedvenc eső utáni tevékenysége, nekem még a 6 éves lányom sem hagy ki egyet sem…
Ha nem akarom, hogy mindenki vizes legyen, akkor pocsolyaátugrási versenyt rendezünk. Aki át tudja ugrani, az nyer!!! (Főleg én…)

Szentesiné Keleméri Dóra
kedoravarr@gmail.com

3 és fél éves kislányunkat egy sor dologra arra hivatkozva vettük rá, hogy ő már nagyon okos nagylány, és ezért egyedül tud már ülni az autóban hátul és anya meg elöl. Amikor beülünk a kocsiba, ő maga mondja, hogy anya üljön előre apa mellé, ő meg hátul ül egyedül, mert „én már nagylány vagyok”.
Egyedül öltözöm, „mert én már nagyon nagy lány vagyok!”…stb

A kisebbik lányom most elsős. Bájos, aranyos, nagyon ügyes gyerek, de az az igazi „szöszmötölős fajta”. Mindenben az alaposságra, pontosságra, gyönyörű kivitelezésre törekszik, ám emiatt az idővel úszik el – az iskolában és otthon egyaránt. Ennek eddig egyetlen ellenszerét találtuk meg: az ismétlődő feladatokban az önmagával (ill. a korábbi időeredményeivel) való versenyeztetést. Mérjük pl. az esti/reggeli rutin elvégzésének idejét, utána kielemezzük az eredményt. Ő nagy örömmel és hihetetlenül gyorsan végzi el ezeket a teendőket, és a minőséget nem áldozza fel a gyorsaság oltárán. A végén pedig együtt örülünk annak, hogy tegnaphoz képest mennyit javult az ideje…..

Az elmúlt hetekben középső gyermekemnél gondok adódtak az alvással. Kicsi fiam, aki 1 éves, és nagylányom, aki 7, szépen elaludtak este 8körül, egyedül Fannika volt -aki 3 éves-, hogy akár 11-ig is ébren volt, játszani akart, rohangált, hisztizett, pedig már fáradt volt. Végül mellettem aludt el, reggel pedig nem tudott felkelni, nyűgös, fáradt volt. Sok dolgot kipróbáltam, de csak egy dolog segített. Megbeszéltük, hogy este a saját helyén kell elaludnia, mégpedig akkor amikor kérem rá! Előtte „olvashat” nekem mesét, én pedig énekelek egyet (szerintem borzasztó a hangom, de a gyerekeknek sokat énekelek, és úgy tűnik nem árt, mert a lányom szépen teljesít a zeneiskolában), de ha utána nem alszik el, reggel nincs kakaó! Neki a reggeli és esti kakaó a minden. Két napja elalszik az ágyában fél9 körül, reggel vidáman kel, és nem hisztizik, hogy oviba kell menni! Ma reggel megkérdeztem tőle: ugye mennyivel jobban aludtál? Vidáman bólogatott, úgyhogy remélhetőleg hamarosan nem lesz szükség „fenyegetésre” sem!
Korábban a reggeli öltözésnél az „öltözési verseny” trükk jött be legjobban, vagy a ki ér előbb az oviba, a barátaid, vagy te?!

Két kis rosszcsontom van, egy év különbséggel(3.5 és 4.5)
Nagyon, nagyon sok az ellenállás, nem csak köztem és a gyerekek közt, hanem kettőjük közt is. Nagyon sok furfangra és gyors észjárásra van szükség, és persze arra, hogy tudd, mire hogyan reagál a csemetéd.
Nekem nagyon sokszor(90%) bevált az ész érvek elmagyarázása az Ő szemszögéből(miért is lesz neki jó, ha megtesszük, s miért is lesz rossz, ha nem)
Egy pár példa:
Virág imád fürdeni, Benét győzködni kell.
Ezt mondom a fiamnek: Azt akarod, hogy Virág egyedül játszon az összes játékkal, s úgy tudjon uszizni mint egy hableány??(na ezt azért már nem akarja hogy Virágnak iyen jó legyen:)))

Vmit nem akarnak megenni(mert inkább mást csinálnánk)
Jó akkor ezt megehetem ugye? Odaadhatom apának?…azt már nem:))

Ha rosszak: Ugye ti nem szeretnétek velünk jönni, mert oda csak jó gyerekek jöhetnek. (mint a kisangyalok olyanok lesznek-persze csak egy ideig)

Azt akarják, hogy Velük aludjunk.
Látom, nem szeretnétek az a szép új ágyat amit az Ikea katalógusból kinéztünk.(de igen, szeretnék…) Mondjátok el minek vegyek nektek új ágyat, ha ti velünk akartok aludni, szegény itt sírna egyedül a szobába. Mondtam, hogy csak akkor veszek új ágyat, ha legalább 4 heten keresztül egyedül alszotok(ezt persze nem tudják mennyi).
Ők igenes nagyon és tudnak egyedül aludni, úgyhogy nemsokára mehetünk és megvehetjük az ágyakat:))

Sok-sok csel van. Ha ismered a csemetédet, elég jól lehet irányítani. Persze nálunk is van amikor nem nagyon enged, akkor attól függ miről van szó, van hogy én is engedek felé, van hogy nem, mert komolyabb az ügy(ekkor jön a szigor:))

Ennyi ötlet után nehéz újat mondani tapasztalt anyukáknak… De az biztos, hogy a versenyszellem a gyerekeknél és a vásárlóknál is meghozza a kívánt hatást. Az előbbi csoportnál én is szoktam alkalmazni (ki öltözik fel előbb, ki tud tovább csendben maradni, stb.), az utóbbinál még nem próbáltam, de ez a honlap az élő példa a sikerre 😉
A konkrét, előre meghatározott nyereség/nyeremény érdekében szintén szívesen megtesznek a gyerekek és a vásárlók is sok mindent.

Amit nálunk még beválik, de marketingfogás nem lesz belőle: ha nem én mondom a gyereknek, hogy öltözzön, egyen, rakjon rendet, stb., hanem a maci, vagy egy baba, netán ezek még „segítenek is”, vagy együtt teszik ezeket a dolgokat a gyerkőccel, az mindig biztos és gyors siker.

Kisfiam lassan két éves lesz. Szerencsére nem sokszor volt beteg, a gyógyszer bevételével viszont így is volt némi gond. (Pedig még az íze is tűrhető volt – szerintem.)
Hiába „etettük” gyógyszerrel a kedvenc állatkáit – sőt, még apát és anyát is – Ő nem volt hajlandó megenni.
Hős apa, miután valóban megevett egy kanál orvosságot, gyorsan leöblítette egy korty ásványvízzel… egyenesen a palackból. No, ezt látva, kisfiunk is rögtön inni akart az üvegből. (Mostanában tanult meg ásványvizes üvegből inni, és nagyon élvezi.)
Ettől kezdve már nyert ügyünk volt: aki megeszi a kanál gyógyszert, az ihat utána a palackból. (Ezután már csak arra kellett vigyázni, nehogy gyógyszerfüggő legyen a gyerek:-)!)

A kislányom nagyon határozott típus. Ezért az vált be, hogy elmagyarázom neki a lehető legegyszerűbben és megőrizve a nyugalmamat, hogy a zokni fontos, mert a kicsi tappancsok az alján segítenek neki abban, hogy biztonságosabban tudjon lépkedni és gyorsabban eléri a kedvenc játékát. Szeretettel próbálom irányítani, így nekem is könnyebb feldolgoznom, ha valami nem válik be és akkor kipróbálok valami más módszert. Igyekszem megőrizni az optimizmusomat a legreménytelenebbnek tűnő helyzetben is 🙂 De mivel kezdő anyuka is vagyok, ezért figyelek a tapasztalt anyukákra, így pl. rendszeresen olvasom a Kismamablogot 🙂
A vállalkozás „nyelvére” lefordítva: figyelni kell az ügyfélre és az ő személyiségtípusának megfelelően kell differenciálni a marketingeszközöket. Figyelni kell ugyanakkor a tapasztalt rókákra is, mert könnyebb/olcsóbb a tapasztalataidból tanulni. Szerintem nagyon fontos az, hogy az ügyfélt ne bankjegykötegként kezeljük és ne a mi hasznunk vezéreljen elsősorban, hanem az ügyfél elégedettsége.

Sára lányom 10 hónapos.
Sosem erőltettem rá semmit, hanem a már itt olvasott módszereket használtam, mint figyelemelterelés, előre felkészítés (mondjuk vérvételre, oltásra), még ha korainak is tűnik nekem az első perctől működik.

A legjobb sztori az orrszívással volt eddig. Kicsi megfázás, ki kéne tisztítani az orrát. Megvettük az orrszívót. A porszívótól amúgy sem félt, de azért kicsit görcsben volt a gyomrom, annyit hallottam ordítva tiltakozó, két szülő által lefogott gyerekekről.
Első lépésként fogtam és kiszívtam a saját orrom. Így máris megnyugodtam, hogy nem fogom „kiszívni az agyát” 🙂
Következő lépésként a gyerekemet fektettem a pelenkázóra. Megmutattam az eszközöket, összeszereltem, kezébe adtam, bekapcsoltam a porszívót, összedugtam a kellékeket és láss csodát!
A lányom megfogta az ujjamat, és úgy szívtam az orrát le, hogy nem kellett lefogni, erőszakoskodni, feküdt végig nyugodtan (csak így nehezebb beletalálni az orrába). Azóta sincs ezzel baj, sokszor együtt fogjuk az orrszívót.
A trükk annyi, hogy őt egész egyszerűen nem szabad lefogni. Mióta megszületett, ilyen. Megbeszélni mindent lehet vele, de ha lefogom, azt nem tűri.

Ha valami olyat akart vagy szerez meg, ami nem neki való, akkor el kell kérni tőle. „Kérem szépen” – mondom neki és elveszem tőle, és így nincs ordítás. Ha kikapom a kezéből, akkor viszont hiszti van.
Nálunk a szép szó jön be, a szidásra csak mosolyog. De ha elmagyarázom neki, hogy „nem a padlóval etetjük meg az ételt, nem dobáljuk, mert az nem játék”-akkor abbahagyja.

Nálunk legjobban az vált be, ha választást ajánlunk fel neki. Volt egy időszak (még nem volt két éves), amikor nem akarta reggel felvenni a pelust fél órás küzdelem és hangos ordítás volt minden reggel, aztán jött az ötlet, hogy gyorsan beszerzek egy bilit és felajánlom neki: Vagy a bilibe pisilsz vagy felveszed a pelust. Másnap megkapta a bilit, megismerkedett vele majd utána a pelust választotta, egy hang nélkül magától lefeküdt és hagyta hogy bepelenkázzam. Nekem ez volt eddigi legnagyobb győzelmem. E módszer egyébként a reggelinél, sapkafelvételnél, mindennél beválik. Mit kérsz reggelit sajtot vagy virslit? Melyik sapkát vegyük fel a kötőset vagy a másikat? Ezek után nem azon vitázik, hogy ő nem akar ezt vagy azt, hanem gondolkozik, hogy melyiket is válassza.

Sokat gondolkodtam ezen a kérdésen, mert bár Bogi lányom még csak 21 hónapos és határozott véleménye van az élet dolgairól, de eddig nem volt szükség trükközésre. Ellenben mindig őszinték vagyunk vele és igyekszem minél többet mondani az adott esemény kapcsán. Ha egy kicsit beleképzelem magam az ő helyébe, sokkal könnyebben célt érek.
Bár tény, hogy már rongyosra beszéltem a számat az utóbbi hónapokban, de nálunk bevált.
Hajdan a munkámban is ezt tartottam a legfontosabbnak, őszinteség és empátia. Hosszútávon sokkal kifizetődőbb, mintha azonnali sikerrel, de csak egyszer tudom letolni a vevőm torkán a termékemet.

Egyik barátnőmnek viszont egy évvel idősebb a lánya, nála volt gond a közlekedéssel. Mindig át akart rohanni a zebrán a kislány séta közben, sem körülnézni, sem pedig anyukáját megvárni nem akarta.
Egyik alkalommal, épp a zebrán hevert egy „kivasalt” galamb. A csöppséget nagyon mélyen érintette a látvány, így barátnőm kapott az alkalmon és azt mondta, hogy a galamb sem nézett körül és az anyukája nélkül szaladt ki az útra.
Azóta csak kézen fogva hajlandó közlekedni a kislány, ha az úttest közelébe érnek. Kicsit drasztikus, de hatékony volt.

Nálunk a kérdezés vált be az ellenvetések kezeléséhez. Mikor a majdnem 3 éves fiam lehúzta a zokniját, hiába próbáltam neki magyarázni, hogy megfázik a hideg kövön… ekkor kezdtem kérdezni:
Bence, szeretnél menni hétvégén a nagymamához? Persze igen volt a válasz. És szerinted ha megfázol, akkor el tudunk utazni? Nem. Valahogy meg kellene oldanunk, hogy ne legyél beteg, igaz? Igen. Mit gondolsz, ha mezítláb szaladgálsz a hideg kövön mi fog történni? Beteg leszek. Hát akkor mit csináljunk? És ennél a pontnál igen elkeseredetten de csak kibökte, hogy „vegyük fel a zoknit…” Segítsek, vagy felhúzod egyedül? És a probléma megoldódott. 🙂