A kedvenc salátámat egy budai szendvicsbárban készítik, egész egyszerűen minden salátájuk fantasztikus! Már az étlapot nézegetve összefut a nyál a számban 🙂 Még alkalmazottként gyakran rendeltem tőlük ebédet, és mivel gyakran ettem belőle, érdekelni kezdett, vajon mi lehet a titka annak, hogy minden salátájuk olyan finom?
Egyszer egy mozarella salátájukat alaposan kielemeztem, felírtam mindent, amit benne találtam, és hazaérve megpróbáltam reprodukálni. Az eredmény siralmas lett. Náluk minden saláta valóságos ízköltemény, az enyémben külön lehetett érezni a saláta, az uborka, a paradicsom ízét, a fűszerek darabosak voltak, és hiába hagytam állni, ettől csak fonnyadtabb lett, de az ízek nem értek össze 🙁
Később megpróbáltam kifaggatni az egyik pincérlányt, mégis mi lehet a finom saláták titka, de sajnos nem jutottam eredményre.
Emlékszel az Összeomlás című filmre, amikor Michael Douglas bemegy a gyorsétterembe és pont olyan szendvicset szeretne, mint amit a képen lát? Persze a hamburger soha nem olyan szép a valóságban, mint az illusztráción, amitől ő egy kicsit kiborul és fegyverrel fenyegetőzik. A zsemle kisebb, a saláta fonnyadtabb, a hús vékonyabb – ha szereted nézni is, amit eszel, akkor elég nagy csalódás az egész.
Valahol ugyanez a helyzet az internet marketingeddel is: megkapod a kész recepteket, a mintákat, de adaptálni neked kell és a végeredmény valahogy soha nem lesz olyan kívánatos és nyálcsorgatós, mint ahogyan az előtte látszik.
De vajon, hol rontod el a receptet? Mi az a pont, ahol már nem elég az átlagos főzőtudás, ahol már valamivel több kell, mint megcsinálni mindazt, ami kívülről látszik egy cégből? Mitől lesz finomabb és ropogósabb a szendvicsbár futószalagon készített salátája az enyémnél?
Miért lehet, hogy néhányan tízmilliókat keresnek évente a honlapjukkal, mások milliókat, sokan százezreket, és nagyon sokan csak néhány tízezer Forintot?
Mi lehet a különbség ezek között az oldalak és vállalkozások között?
Elárulom holnap az „Uborka vagy Paradicsom?” című tanulmányban!
A tanulmányból megtudhatod:
-
– Milyen vállalkozói típusok vannak és vajon te melyikbe tartozol?
– Miért áll meg a fejlődés egy pontján a legtöbb honlap és toporog ott hosszú évekig? Mi ez a pont és hogyan lehet továbblépni innen?
– Hogyan lehet az, hogy látszólag béna honlapok, tele hibákkal nagyon jó bevételt termelnek, míg színvonalasnak látszó, dizájnos lapok, teli tartalommal egy kanyit sem hoznak?
– Őszinte vallomás: Hogyan növeltem meg az egyik oldalamon a feliratkozók számát egyetlen óra munkával napi 100-ról 400-ra ugyanolyan látogatottság mellett? És miért nem nőtt ennek ellenére a vásárlók száma az oldalon?
– Végzetes stratégiai hibák, amiket már elkövettem: elmesélem őket, így neked már nem kell belesétálnod.
– Mit kell tenned, hogy ne a többiek hátát bámuld, hanem végre te is az élvonalba tartozhass?
De addig is, kíváncsi vagyok Te mit gondolsz: mi a különbség az örökké csak próbálkozó „most már igazán belekezdek” honlaptulajdonosok és azok között, akiknél a nagy bevételek landolnak?
Írj be legalább 1 különbséget június 1.-én 12 óráig, és nyerj egy darab Gazdagmami Akadémia részvételi lehetőséget!
Eredményhirdetés: június 1. kedd, 13 óra.
(Kérlek, hozzászóláskor add meg a valódi neved és e-mail címed, hogy értesíteni tudjunk a nyereményről)
Ajándék könyvet sorsolok azok között, akik salátareceptet is írnak és elmondják, mitől lesz igazán finom a salátájuk 🙂
118 Comments
Comment navigation
Horváth Éva
2010. május 31. hétfőRöviden? Ahogy Yoda mester mondaná:
„Tedd vagy ne tedd – de ne próbáld!”
Porkoláb Edit
2010. május 31. hétfőSziasztok!
Szerintem nagyon fontos a sikerhez azon túl, amiket előttem felsoroltatok, hogy legyen egy társad, akivel együtt gondolkodtok, húzzátok előre egymást. Egyedül könnyen elakad az ember, döcögősen halad, nincs kontroll, segítő. Ketten végezve a feladatokat lendületesebben halad a projekt.
Másik fontos segítőtárs, aki hozzásegít a sikerhez: a TANÁCSADÓ:-) és az ilyen típusú közösségek együttgondolkodása:-))
Az én egyik kedvenc salátám egy téli vitaminbomba:
tetszés szerinti arányban: reszelt nyers cékla, alma, répa, kicsi reszelt torma
öntet: kefír
Üdv:
Edit
Iványi Rita Mariann
2010. május 31. hétfőSalátareceptem: Friss almás répasaláta
Reszelj fele-fele arányban édes sárgarépát és édes finom almát.
Csavarj hozzá egy citrom levét, pici sót, amit pici olíva olajjal és evőkanál mézzel elkeversz.
Öntsd rá a szerelt almára és sárgarépára, keverd össze, és kész. Kb. 5 perc!
Nagyon jó magában is, de húsok mellé, grillezéskor, vagy gyors vacsorához is ajánlom gazdagmami jelölteknek, akiknek az idő sokat ér!
Iványi Rita Mariann
2010. május 31. hétfőMi a különbség az örökké csak próbálkozó “most már igazán belekezdek” honlaptulajdonosok és azok között, akiknél a nagy bevételek landolnak?
…
Kedves Ági,
a különbségre a legegyszerűbb a válaszom:
..számomra te vagy a nagy bevételek landolnak c. honlap tulajdonosa és jelenleg én vagyok a próbálkozó c. honlapos kis kockás füzettel, ami teli van jó gondolatokkal és ebből egy igazán jó gazdagmamiságot elérhető ötlettel….
Horváth Erika
2010. május 31. hétfőÚgy gondolom, a mindig újrakezdőknek igenis sok jó ötletük van. Csak nincs mögötte „piackutatás”, igényfelmérés, s egyéb hosszú távra vonatkozó tervezés. Így aztán a várt siker is elmarad, a lelkesedés lankad, s máris feladják. Úgy gondolom, hogy fontos a megfelelő stratégia kidolgozás, hogy legyen valami elképzelésünk a fejlesztéseket illetően is. Mert az adott ötlet pillanatnyilag jó lehet, de az igényeknek megfelelően fejleszteni, módosítani is kell.
Bné Etelka
2010. május 31. hétfőCélkitűzés, tervezés, hit, kitartás, megvalósítás. Ezt már sokan leírtátok. Ezekkel a dolgokkal én is egyet értek. Szívvel lélekkel kell csinálni a dolgunkat, és persze szeressük is azt amit csinálunk. Könnyeddén és ne megfeszülve dolgozzunk azokért a célokért amiket kitűzünk magunk elé.
A saláta receptem:
1 lila hagyma, 1-2 paprika, kisebb fél fej káposzta, 1 kígyó uborka, esetleg 4-5 retek. Az összes hozzávaló csikokra szelve.
Picit megsózzuk, fele rész majonéz, fele tejföl, kb. 1,5-1,5 dl,
kevés cukor, 1 ek. mustár, 2 zacskó ezersziget saláta öntet. Összekeverve azonnal fogyasztható.
Nagyon finom. Ha kifőtt tésztára tesszük, akkor egy fő étkezés is kiválható vele.
Etelka
Oláh Nóra
2010. május 31. hétfőSziasztok!
Én még csak az ismerkedés és tervezés fázisában vagyok, így mostanában elég sokat töprengtem ezen a kérdésen. Végül arra jutottam, hogy a legelső dolog, ami elengedthetetlen ahhoz, hogy az ember a tervezés fázisából át tudjon lépni a megvalósításba – és a SIKERES megvalósításba – az az önbizalom és az önismeret. Elég sokan vannak olyanok – én is ebbe a táborba tartoztam eddig – akik nem mernek hinni benne, hogy ők is sikeresek lehetnek valamiben. Ha ezt sikerül valahogy legyőzni, a családtól, környezettől támogatást és megerősítést kapni, akkor az ember szárnyalni tud. Persze ezen kívül rengeteg minden kell még a sikerhez, ahogy már az előttem szólók is írták, de az ember saját magába vetett hite szerintem létfontosságú.
A salirecept, ami nálunk nyáron elmaradhatatlan:
paradicsomot, paprikát és uborkát darabolunk össze kb. azonos nagyságú darabokra, sózzuk és borsozzuk jó alaposan. Allni hagyjuk kb. negyed órára, majd nyakon öntjük egy nagy adag tejföllel. Hűtőbe vele, hagyjuk még kb fél órát állni – ha a család ki tudja várni – utána bármivel fogyasztható. Mi nagy melegben magában is esszük, remekül felfrissíti az embert.
Ipolyi-Topál Gitta
2010. május 31. hétfőSzerintem többek között a megfelelő jövőkép. Hiába van meg egy pillanatnyi elszántság, ha nem is tudjuk magunkat elképzelni sikeresnek. Meg az, hogy az élet dolgai között megfelelő sorrendet tudjunk tartani.
Berta Ági
2010. május 31. hétfőKedves Ági! Kedves mindannyian!
Azt hiszem, a sikeres honlapot (és vállalkozást) a jól megfogalmazott cél, a korrekt tervezés és próbálkozás helyett a csinálás jellemzi.
Meg ilyeneket tudnék még felsorolni, hogy folyamatos önképzés, szenvedély, összpontosítás, céltudatosság…
Viszont a jó saláta a friss alapanyagtól, és némi rafinériától lesz igazán finom:
Narancsos saláta
1 narancs + egynek a leve
jégsaláta
kígyóuborka
kaliforniai vagy kápia paprika (piros)
néhány szál újhagyma, vagy póréhagyma
salátacukkíni
az öntethez, pici só, pici cukor v. sztívia, pár csepp friss citromlé
A jégsalátát csíkokra, az uborkát és a cukkíni először negyedbe majd szeletekre, a paprikát hosszában négyrét majd kisebb csíkokra vágom, a hagymákat karikára. Az egyik narancsot meghámozom (alaposan, hogy sehol se maradjon rajta fehér rész), aztán szintén negyedbe vágom és tovább szeltelem.
A feldarabolt zöldséget egy jó mély salátástálban rázogatva összekeverem, hogy egyenletesen legyenek benne elosztva a zöldségek.
Az öntetet nem készítem el külön, csak a tálalás előtt kb. 20 perccel meghintem az előkészített zöldségeket egy csipet sóval – nem többel :), egy csipet cukorral vagy 1-2 csepp sztíviával, ráfacsarom a másik narancs levét és egy kevés citromlét, és az egészet összekeverem.
A jégsaláta – vagy helyette a kínai kel – még kicsit hosszabb tárolásnál sem esik össze. Fontos, hogy a sót tényleg csak az utolsó pillanatban tegyük rá, és a csipet cukor „átfordítja” az ízeket. A megfelelő méretűre aprított zöldségek biztosítják, hogy minden alapanyag megőrizze frissességét, mégis legyen a salátának egyöntetű „ízvilága”.
Ez csak egy a fincsi saláták közül!
No, és megyek, a tiétek közül is kipróbálok néhányat! Higgyétek el, nincs olyan z9ldség és gyümölcskombináció, amiből ne lehetne csodás salátamixet készíteni. A többit készülő szakácskönyvemben olvashatjátok!
Szeretettel
B.Ági
Friedrich S.Kati
2010. május 31. hétfőNa, azt hiszem újat én sem tudok 🙂
A lendület nagyon fontos. Hogy olyan élethelyzetben kezdjük, amikor nem ebből akarok kenyeret és rezsit fizetni, mert a görcs tönkreteszi a lendületet. Bár tuti, hogy van aki ettől kap szárnyakat ! 🙂 -Nekem nem jött be.
Fontos még a kitartás, türelem, hogy az apró, cseprő napi unalmas dolgokat is próbáljuk élvezni, ne csak a „nagy” ötleteket,újdonságokat. – Na ezt meg most tanulom! :-)))
Saláta: Leszoktam az ecetről. Bármilyen zöldség jöhet+olivaolaj, tökmagolaj, és társaik. Ráadás szezámmag.
A legjobban persze akkor sikerül, ha a gyerekekkel nekiállunk, és felhasználjuk a készleten lévő zöldségeket. Majd mint a kiskecskék elrágcsáljuk. :-)) Legutóbb jégsali+mozarella+újhagyma volt itthon – fenséges volt!)
Hantos Gyöngyi
2010. május 31. hétfőA délutáni kommentemből kimaradt a saláta:
Spenót-saláta
* 50 dkg zsenge spenót
* 1 fej lila hagyma
* 2 kemény tojás
* 2 dkg pirított bacon kocka (vagy füstölt sonka)
* olívaolaj, balzsamecet, őrölt fehér bors, nagy szemű tengeri só az öntethez
A leöblített spenóthoz hozzáadjuk a vékony karikákra vágott lila hagymát, összeforgatjuk. Ráreszeljük a kemény tojásokat. Az egészet beleforgatjuk az olívaolajból pár csepp balzsamecettel és ízlés szerinti mennyiségben hozzá adott fűszerekkel kikevert öntetbe. A tetejét megszórjuk a pirított bacon vagy sonkakockákkal.
————————————————————-
Most végigolvastam a délután óta írt kommenteket. Nagyon egyetértek veletek. A belső tűz, amitől hajtva megyünk előre a célunk felé, kitartással, mert hiszünk az üzletünkben, akkor is, ha 100-ból 99 hülyének néz, talán ez a siker záloga. Vagy rosszul olvastalak titeket 😉 ?
Betléri Petra
2010. május 31. hétfőAz első típus nem akar igazából csinálni semmit, csak úgy tesz, mintha (különböző okok miatt) és kifogásokat gyárt. A második típus (ahol a sok lé landol) megvalósítja az elképzelését, tesz érte és hisz önmagában, abban amit csinál. Akar, folyamatosan tanul és alkalmazza az új ismereteket.
I. Mariann
2010. május 31. hétfőNagyon fontos a jó, alapos tervezés (piackutatástól egészen a vállalkozás üzemeltetéséig), a választott terület kiváló ismerete, a mérés, a tesztelés. Ezek alapján, ha szükséges, változtatni azokon a pontokon, ahol kell a folyamatban, folyamatosan fejleszteni a mérési, tesztelési eredmények alapján. Nagyon fontos továbbá a kitartás és, hogy szeresd, amit csinálsz (és a pénz követni fog).
Reka Ivanics
2010. május 31. hétfőA különbség: a lustaság és a kudarctól való félelem.
Aki „csak tervezgeti”: Fél attól, hogy belebukhat, így nem őszinte az akarat. Hogy klasszikust idézzek: Már előre belepihen a vereségbe. (Kill Bill) És az, hogy én is tudnám csinálni csak nincs elég
– idő
– pénz
– stb/bármi:
Csak önmegnyugtatás.
A sikeresek motivációi sokfélék lehetnek: sikerorientáltság (pénz, hírnév, siker bármi, ami az egyén számára fontos) vagy kudarckerülés (bizonyítás, önigazolás, szegénységtől való felelem, stb.) mindenki maga tudja, milyen típusba tartozik.
Ja, és bármilyen salátához fantasztikus a tejföl: belekeverve pirospaprika, kis vegeta, késhegy fehér bors és egy gerezd összenyomott fokhagyma. 🙂
Szalkai Titi
2010. május 31. hétfőKülönbség?
Mint a közmondásban.
Aki tudja, csinálja. Aki nem tudja, tanítja.
Persze az egyik nem zárja ki a másikat, tehát aki csinálja az taníthatja is (Lásd Vida Ági), de fordítva már nem igaz.
Szerintem.
Böszörményi Andrea
2010. május 31. hétfőSziasztok!
Fontos a tervezés,de szerintem fontos az is,hogy ne csak mereven a célt figyeljük,hanem észrevegyük,ha valami érdekes kerül elénk,a nagy felfedezéseket sokszor „véletleneknek” köszönhetjük.
Még egy különbséget látok a sikeresek és a kevésbé sikeresek között,nem mindegy,hogy élik meg a kudarcot.Hajlamosak vagyunk azt hinni,hogy aki sikeres,az töretlenül megy felfelé,pedig ez nincs így,az akadályoktól(kudarcoktól) nem meghátráltak,hanem megerősítették magukat.
Salátareceptem nagyon egyszerű,és akkor is finom,ha nem érnek össze az ízek. Abból csinálom,ami épp van itthon: paradicsom, paprika,hagyma,retek,uborka,répa stb.,szeretem, ha szép színes. Összevágom,pici sót teszek rá,rövid állás után hozzákeverem az öntetet, ami mustárból és mézből áll. Mind a kettőből sokféle van itthon, úgyhogy keverni szoktam,főleg a mustárt: simát,dijonit,magosat;mézből leginkább akácot használok.
Andrea
Renáta
2010. május 31. hétfőAki örökké csak próbálkozik, vagyis a „most már tényleg belekezdek típus” mindig csak olvassa, hallgatja, tanulja az új információkat, amik soha nem fogynak el (elárulom), de nem cselekszik. Azt gondolja még nem tud eleget ahhoz hogy belekezdjen. De a sok új információtól nincs is rá ideje hogy elkezdje a saját ötletét. Közben pedig már teljesen belezavarodik a sok új infóba. Folyamatosan kifogásokat talál magával szemben is, hogy miért is nem kezdett még bele.
A másik típus aki mindez idő alatt már bevételeket termel a weboldalával, tud szelektálni az infók között. Elkezdi a tanulást és közben párhuzamosan a tanulással, elkezdi építeni új üzletét. Kigondolja ötleteit, piackutatást végez, és alapos munkával megtervezi stratégiáit és céljait. Az új infókból mindig csak azt tanulja amelyre éppen szüksége van. A többit később veszi elő. Tudnia kell a fontossági sorrendet. Nem szabad apró pl: design szerkesztésekkel órákat elfecsérelni, mert tökéletes majdnemhogy soha nem lesz az oldal. Mindig van rajta mit változtatni, újítani. Majd ha lesz rá egy kis szabadidő megcsinálja. Inkább a tartalomra és a látogatottságnövelésre fordítjaa hangsúlyt.
Fontos a kitartás, új ötletek kitalálása és megvalósítása, mindig újítani és folyamatosan tartani a kapcsolatot a látogatókkal. Egyfajta személyes kapcsolatnak kell kialakulnia az olvasó és a weboldal tulajdonos között.
Szerintem aki nem kezd el rögtön cselekedni csak halogat, abból soha nem lesz bevételt termelő honlaptulajdonos.
Opoczkiné Pfaff Anikó
2010. május 31. hétfőSzia Ági!
Szerintem a különbségek egyszerűek (legalábbis annak látszanak)
1. Bele mert vágni.
2. Hitt benne, hogy sikerülni fog.
3. Figyelte az eredményeket, változtatott, fejlesztett a jobb eredmény érdekében.
4. A bevált dolgokat megtartotta, az elhibázottakat elengedte.
5. Nyitott maradt és ezeket a lépéseket továbbra is folyamatosan alkalmazza.
Dráb Andi
2010. május 31. hétfőSzia Ági,
szerintem a legnagyobb különbség az agyuk 🙂
Minden az agyban dől el… közhely, de nagy igazság. Ha megvan a kellő motiváció/célkitűzés és képzeleterő, akkor sikerülni fog. Csak így lehet folyamatosan fejleszteni/fejlődni és leküzdeni útközben az akadályokat.
Saját fejlesztésű salátarecept:
jégsaláta
pulyka/csirkelmell darabkák megpirítva
lilahagyma vékonyra szelve
avokádó feldarabolva
koktálparadicsom
édeskömény kis darabokra szelve
kesudió összetörve
friss korianderlevelek
öntethez összemixelni:
olivaolaj
méz
gránátalmaszirup
balzsamecet
További sok sikert és isteni salátákat kívánok mindenkinek!
Üdv, Andi
dr. Szilvayné Hegedüs Mária
2010. május 31. hétfőSaláta: akinek megadtam és megcsinálta még mindenkinek ngyon izlett.
Kicsit macerás és ez egy elég nagy adag, de lehet kisebb-be is elkészíteni:
3 db kaliforniai paprika (kis csíkokra vágva
1 db répa reszelve
4-5 néhábny paradicsom kiskockára
2 ujhagyma
1 feketeretek (reszelve), vagy jó a piros is (kis csíkokra mutatós a piros széle
Lehet még uborka csíkikra vágva is
Amibe beleteszem, 0,5 liter kefir (lehet tejföl is)
ebbe teszek mézet, mustárt, sót, borsot(kicsi), kevés fokhagymát, 1/2 citromlét és kevés oliva olajat vagyis hasonló a majonéz-hez, de nem olyan nehéz.
Jól összekeverem és a felaprított belevalót belekeverem.
Hütőben akár egy hétig is eláll, és csak edd amig van finm sülthúshoz is, vagy hidegvacsorához is.
Jó étvágyat (vigyázz ez nagyadag
Piros
2010. május 31. hétfőNagyon sokan írtátok már az alábbiakat: célkitűzés, piackutatás, tervezés, megvalósítás, mérés.
Ezekkel mind egyetértek, de nagyon fontosnak tartom azt is, hogy szeressük azt, amit csinálunk, hiszen ez a legnagyobb motiváló erő!
Palicz Andrea
2010. május 31. hétfőA webkereskedéshez és minden sikerhez elszántság kitartás, önfegyelem és nagy adag bölcsesség szükségeltetik.
Sebők Éva
2010. május 31. hétfőMostanáig nem ugrott be, hogy melyik a kedvenc salim, de most megvan.
Egy elég szokványos, alap saláta, de én imádom!
Kell hozzá jó sok paradicsom, uborka, paprika és jó roppanós paradicsom-paprika (vagy nevezik kaliforniai-paprikának is) Ezeket kockára vágom, be az edénybe. Továbbá szoktam rakni bele lila hagymát, de csak keveset, kis cikkelyekre vágva. A kedvenc részem az egészben, a kukorica! Egy egész konzerv fincsi csemegekukoricát beleöntök. Ha minden a tálban van (paradicsom, uborka, paprika, paradicsom-paprika, lila hagyma, kukorica) akkor jöhet az öntet. Nem spilázom túl, a boltokban kapható görögfűszer-keverék salátaöntetet szoktam megvenni, csak kis olaj és víz kell hozzá. Szerintem ennek van a legjobb íze.
Amivel meg lehet spékelni: csíkokra vágott párolt csirkemell, hogy egy kis husival még laktatóbb legyen, lehet bele tenni konzervgombát, esetleg felkarikázott sárgarépát (Ajánlott kissé párolva)
Ez az én receptem, a paradicsom illatától és az aranysárga kukoricától mindig mámoros hangulatba kerülök.
VargaBerni
2010. május 31. hétfőSziasztok!
Szerintem a bátorság a különbség, illetve a szemlélet. Akik csak tervezik, de nem vágnak bele, azokat alapvetően a hiányszemlélet jellemzi, míg a nagy bevételt produkálókat a bőségszemlélet. Így aztán az utóbbi esetben a sok pénz még többet vonz.
Sok bátorságot mindenkinek! 🙂
Sándor Eszter
2010. május 31. hétfőSziasztok
Szerintem az a különbség, hogy akik pénzt termelnek a honlapjukkal azok kitalálnak egy ötletet, alapos piackutatás alapján ha átment a szűrökön akkor meg is valósítják és élesben gyakorolnak, nem várják meg még tökéletes lesz a honlapjuk.
A másik pedig mérik az adatokat, és azt tartják meg a honlapjukon ami működik.
Folyamatosan fejlődnek, tanulnak, hogy lépést tudjanak tartani az újdonságokkal, a versenytársakkal.
Szabó Andrea
2010. május 31. hétfőA hozzáállás és a környezet nagyon fontos tényező. Ha nem vagy róla 100%-ig meggyőződve, hogy meg tudod csinálni, akkor mindig lesz valaki, aki eltérít és lebeszél róla. De ez csak az első lépés. Tervezni kell, célokat kitűzni és tanulni, tanulni, tanulni, információkat gyűjteni.
Az én mozzarellás saláta receptem:
Én a kis gombócos mozzarellát szeretem jobban, de ez végülis teljesen mindegy. Készítek egy pácot (balzsamecet, só, bazsalikom, egy kis frissen őrölt színes bors), beleteszem és egy napig benne hagyom, hűtőbe teszem, néha megkevergetem. A paradicsomot felvágom, hozzáadom a pácolt sajtot, egy kis olivaolajat és páclevet csorgatok rá és tálalom. Én sokszor jégsalátát is keverek bele, még kiadósabb.
Máté Ildikó
2010. május 31. hétfőEmlékeztek A molnár, a fia meg a szamár c. mesére? „Volt egyszer egy öreg molnár s annak egy kamasz fia. Volt egy szamaruk, úgy gondolták, eladják a vásáron… Ahogy mennek, szembetalálkoznak egy emberrel… egy másikkal… egy harmadikkal…” Jó magyar szokás szerint mindannyian adtak egy-egy tanácsot a molnárnak, aki meg is fogadta ezeket mindaddig, amíg a legújabb tanács jobbnak nem bizonyult az előzőnél.
A mai modern molnár (értsd: marketinges, értékesítő stb.) is igyekszik megfelelni a legújabb trendeknek, kihívásoknak: már nem cipeli el a termékét minden vásárba, hanem honlapot készít. Közben beregisztrál a közösségi oldalakra, hozzászól, megoszt, „lájkol”, márkát épít, kuponokat gyárt… Megtanulja mérni hirdetéseinek a hatékonyságát, arculatot tervez, piacot kutat, fókuszál, linkkapcsolatokat épít…
Néha elfelejti, hogy eredeti képzettsége szerint ő molnár, hiszen olyan sokan el akarják hitetni vele, hogy ő erre is képes, ő ezt is meg tudja csinálni. Csak erősen kell hinnie, és akkor majd bevonzza a sikert. Tulajdonképpen már azt se tudja, hogy miért is kezdte el ezt az egészet. Közben a csacsi, amit el akart adni, békésen legelészik az udvaron. Közben a szomszéd molnárnak föllendült az üzlete, három szamarat is vett azóta, és most nyitott új biopékséget a szomszéd faluban.
Ki érti ezt?!
Zsuzsi
2010. május 31. hétfőSzerintem ez úgy van, mint minden mással:
Aki eredménytelen, annál valami hiányzik:
talán a megértés,
talán a képességek,
talán az önmagában való hit,
vagy talán nem illik az életútjába, amit tesz.
Aki eredményes, lényeglátással és szorgalommal el tudta tanulni a fogásokat, és saját örömére, mások megelégedésére tudja űzni a mesterségét.
De akinél az Ég is hozzáteszi a magáét, abból művész lesz, és csodájára járnak.
Hanna
2010. május 31. hétfőTöbb különbség is van természetesen, de alapvetően a lelkesedés tesz sikeressé bármit, amibe belefogunk…..
greenbaccara@gmail.com
Helle Nóra
2010. május 31. hétfőAzoknak akiknél a nagy bevételek landolnak van egy működő technológiájuk, vagy ösztönösen ráéreztek az élet már meglévő törvényeire ezen a területen. 🙂
Toronyi Anna
2010. május 31. hétfőSziasztok!
Úgy gondolom az alapos piackutatás és a célközönség igényeinek, szokásainak pontos ismerete lehet a kulcs. Mert, ha tudod hogy mit szeretnének vásárolni vagy kapni a látogatóid, akkor már nem is kell eladnod, mert „vásárolni akarnak”! 🙂
Szerintem…. 🙂
Környei Andrea
2010. május 31. hétfőAz alapvető különbség a HIT!
Hinni kell elsősorban Magadban és másodsorban abban amit csinálsz, nem csak vágyakozni kell az adott dologra, hanem el is hinni, hogy ez megvalósul és mindezt jelen időben, mintha már valóság lenne!
És végül egy fincsi Waldorf-szerű sali:
A halványítózeller helyett 1/2 zeller durvára reszelve, 2 db alma felkockázva,1 nagyobb póré felkarikázva, 10 dkg dió durvára vágva, 10 dkg sajt felkockázva( lehetőleg füstölt), 10 dkg datolya felkockázva, 1 pohár tejföl, ízlés szerint majonéz, és köménymag a lelke:)
Giam
2010. május 31. hétfőNem hiszek a profizmusban. Nekem mindig minden akkor ment a legjobban, amikor még kezdő voltam, de tanulni akartam.:) Minden szakmámban a tanulási időszakom közepetáján voltam igazán sikeres. Eleinte az ügyetlenkedéseim miatt voltak rám kíváncsiak az emberek, később pedig, hogy mennyit tudok fejlődni. Hozzá teszem, hogy akkor nem féltem a járatlan úttól, mint most:) Szerintem mindennek a titka a magunkba vetett hit, hogy igen is meg tudom csinálni az, ami a siker titka. No meg persze a lendület, a bizonyítási vágy az igazi hajtó erő.
Az én receptem édesanyám titkos receptje szerint készül, amit azért tudok ugyan úgy elkészíteni mint ő mer:- láttam, ízleltem, készítettem vele együtt!!!!
Francia saláta házilag:
Hozzávalók: fél kg sárga répa, fél kg zöldség, fél kg sárgaborsó, 5 nagyobb burgonya, fél kg zöld borsó. 5 csemege uborka, 2 savanykás alma. 1 liter tejföl, 2 tojás, 2 dl étolaj,ízlés szerint porcukor, só, bors, mustár, citromlé.
A zöldségeket apró kockákra vágjuk, külön-külön enyhén sós vízben megfőzzük. A kettő tojássárgájából és a 2 dl étolajból robotgéppel majonézt keverünk, majd hozzá adjuk a tejfölt, porcukrot, mustárt, borsot, sót. Végül hozzá adjuk a nyers almát, uborkát szintén apró kockákra vágva, de nyersen. Pár órára hűtőbe tesszük, hogy az ízek összeérjenek.
Ezt valóban csak az tudja úgy elkészíteni mint én és édesanyám, aki egyszer megkóstolja, mert a füszerezési arányt csak akkor találja el, ha már kóstolta valaki.
Ez igaz minden szakmára! Azt a csipetnyi pluszt, meg kell tapasztalni érezni kell, csak akkor működik úgy, ahogy elképzeltük.
Gallovics Andrea
2010. május 31. hétfőSZENVEDÉLY
Könczöl Zsuzsanna
2010. május 31. hétfőSzerintem az első és legfontosabb eldönteni,hogy miért csinálom.
Elegem van a munkahelyemből?
Több pénzt szeretnék?
Itt egy módszer amit csak le kell másolni?
Vagy a legfontosabb,hogy szeretem-e azt amit el akarok adni?
Ha lélektelen a dolog akkor a legzseniálisabb módszert kaphatom meg,vagy tanulhatok a legjobb oktatótól ,sőt még komoly pénzösszeg is állhat a rendelkezésemre a vállalkozásomhoz , nem fog menni.
Kné Tóth Tímea
2010. május 31. hétfőSzia Ági, Sziasztok!
Csatlakozom az elöttem szólókhoz, a titok abban rejlik, hogy bizony csinálni kell, rengeteg utána járás, jó kommunikáció, remek tálalás!
Tudom, hogy ez az igazi megoldás, de őszintén megmondom, nekem sem megy, rengeteg téma forog a fejembe, de nem vagyok elég alapos! Rá kellene venni magam erre, és a piackutatásra, mert még ez is hozzá járul a sikeres pénz-termelő oldalakhoz!
Köszönöm
Timcsi
Momo
2010. május 31. hétfőCélkitűzés, tervezés, kitartás. 🙂 Szerintem ez kell. És az utóbbi nincs meg talán annak, akinek nem sikerül.
Noémi
2010. május 31. hétfőMészáros Ádámmal és Jurás Enikővel értek egyet. Nem félni az ismeretlentől és tanulni, szeretni az embereket, és nem csak pénzt termelni, hanem egyúttal szolgálni is őket. Akkor meg lesz a jutalom. Én azok közé tartozom, akik 3 hónap elteltével már elég szép összeget kerestek, fél év után pedig már csak a honlap lett a megélhetés.
A nulláról, a semmiből indultunk, több százezer forintos tartozással a hátunk mögött, így nem akartunk kölcsön kérni. Tudtuk, hogy a termékünk jó.
Folyamatosan tanulunk azóta is, de mostmár be is tudunk fektetni pénzt a tanulásba. Eddig mindig megérte, visszajött az ára.
Szigeti Katalin
2010. május 31. hétfőTapasztalatom szerint a legfontosabb a „profit-éhség” (nem kapzsiságra gondolok) és a motiváltság. Akinek égető szüksége van a bevételre, az mindent megtesz annak érdekében, hogy amit csinál, az ne felesleges időtöltés legyen, hanem hasznot hozzon a számára! Addig fog változtatni, amíg meg nem lesz az eredmény!
Mészáros Ádám
2010. május 31. hétfőAkiknek összejön, azok tanulnak, nem félnek az ismeretlentől és nem hagyják eltántorítani magukat attól, amibe belekezdtek.
Atter
2010. május 31. hétfőMi a különbség? Csak egy valami: a TETT!
Scsaurszki Anna
2010. május 31. hétfőSzerintem az a különbség, hogy akik most sikeresek, valóban akarták a sikert, komoly volt az elhatározásuk és kitartottak. Ha a negyedik-ötödik kudarc után meghátráltak volna, nem váltak volna sikeressé.
Körözsi Barbara
2010. május 31. hétfőKitartás!!!!!! No meg kiatrtás és kitartás sem árt. Hogy az ember, ne feladja, hanem újítson a felmerülő gondok láttán.
Recepthez egy tipp:
Ne az egész salátát hagyd állni, csak az öntetet! Azt készítsd el előre, a fűszereket törd össze mozsárban – úgy nem lesz darabos és jobban kijön az íze is! Néhány óra alatt összeérik az öntet és nagyon fnom lesz a saláta!
Az én kedvencem: olivaolaj, almaecet, Provance-i fűszerkeverék, só
– ez megy jégsalátára, vagy paradicsomra, sajtra, uborkára..bármire!!
Várom az ajándékot! :)))
Kati
2010. május 31. hétfőA hétvégén néztem a gyerekeket. Bunkit próbáltak építeni. Odaadtam, nekik a kocsiból a kutyaplédet. Egyesek megpróbálták széllel szemben leteríteni. Folyton gyűrött lett, húzogatták, igazgatták, de nem lett az igazi. Aztán jött pár nagyobb gyerek, megfordultak, szélirányba álltak és a szél segítségével meseszépen kiterítették a plédet.
A vállalkozás is ilyen: ha nem találod meg a szélirányt, akkor bárhogy is kínlódsz, az bizony gyűrött, viseltes lesz. Azonban ha a szélirány megvan akkor tied a pálya!
A kitartás megvan bennem, az elmúlt 11 év alatt azonban voltak vesztes projektjeim is, ahol nem volt meg az a bizonyos szélirány. A titok abban is rejlik, hogy a kitartás az akarás, a tárgyi tudás mellett mennyire tudod megragadni azt a bizonyos éppen divatos, trendi, menő áramlatot, amire akkor aktuálisan „bukik a nép”.
Az, hogy valaki hogy tudja megtalálni az irányt, bizony sokszor – egymillió elemzés és átgondolás mellett is – szerencse kérdése is lehet. Szóval a titok egyik hozzávalója az is lehet, hogy tudni kell idejében abbahagyni, ha nem megy, s tudni kell tartani a lendületet, ha éppen megy.
Ugyancsak a hétvége tanítása, hogy a papírsárkányt reptető gyerekek egy darabig bírják a futást, aztán ha a sárkányt felkapja a szél, akkor az a levegőben marad már futkosás nélkül is. De az elején bizony futkosni kell. Néha többet, néha kevesebbet. Ha idő előtt feladod, akkor nem fog repülni a sárkányod. Olyan sárkány viszont nincsen, ami mindig repül. 🙂
Csillu
2010. május 31. hétfőA férjemmel rengeteg dologba belekezdtünk már, de utólag rájöttünk, hogy azért nem voltunk és nem is lehettünk sikeresek, mert nem hittünk benne, nem éreztük a sajátunknak.
Mások által kitalált ötlettel már nem lehet túl nagyot aratni.
Jelenleg az új web oldalunk szerkesztésével foglalkozunk és nagyon nagy örömmel csináljuk, mert hisszük, hogy van jövője és igyekszünk aprólékosan kidolgozni minden részletet, ami természetesen sok időt felemészt.
Töröksaláta:
1 Uborkát,
5 paradicsomot,
fél fej hagymát,
4 paprikát felaprítunk.
3 evőkanálnyi olajat,
2 evőkanál sót,
kis kanálnyi borsot,
4-5 evőkanálnyi citromlevet
hozzáadunk és jól összekeverjük!
Gulybánné Vali
2010. május 31. hétfőÉn azokkal értek egyet, akik azt mondják, hogy a célt ki kell tűzni és nem szabad arról az útról letérni, amit kiválasztottál. Korrigálni lehet útközben, de mindig újra kezdeni csak azért, mert találkoztál egy jobb ötlettel, vagy ajánlattal, nem szabad. Az örök újrakezdő lemarad és nem ér az út végére, vagy ha igen, akkor már nincs ott az amiért küzdött mert már kitűzte más a zászlót.
Most egy egyszerű gombasaláta receptjét írom le:
1doboz konzervgombát lehetőleg szeletelt csiperkegombát lecsöpögtetek egy fej lila hagymát karikára vágok és majonézzel összekeverem az egészet. Salátalevélen tálalom.
A salátáim titka, hogy magam készítem a majonézt. A másik titka pedig az, hogy minden zöldség mehet bele, legfeljebb ami nincs otthon az kimarad. Ettől mindig más, és változatos.
HCsilla
2010. május 31. hétfőItt már elírta valaki a lényeget, én inkább csak pontosítanék.
Kovács Tímea írta azt az egy szót, hogy motiváció.
És én egyetértek – némi pontosítással.
Az a bizonyos belső tűz kell ehhez, ami továbbvisz, néha szó szerint tűzön-vízen át, ami hajt, amikor tanulni, célkitűzni, stratégiát alkotni, megvalósítani kell – még akkor is, amikor esetleg járatlan úton halad az illető. Ez adja az elszántságot, ami legyőzi még a vissazhúzó környezet „Elemnt az eszed? Normális vagy? Ugye, tudod, hogy ez úgysem fog Neked sikerülni?” kántálását. Ez adja a bátroságot ahhoz, hogy valami olyanba vágjon bele, amit ezelőtt sosem csinált. És a kellő önbizalmat is mindehhez. És a képzelőerőt, hogy lássa maga előtt mindazt, amit a megvalósulással elérhet.
Szép napot!
🙂 Himer Csilla 🙂
Jancovius-Lovas Ildikó
2010. május 31. hétfőÉs a saláta:
Fél kígyóuborka
1 paradicsom
1 paprika
2 db retek
néhány levél kelkáposzta
petrezselyem
0,5 dl tejtöl
fokhagyma (ízlés szerint. Nálam 2 nagy gerezd)
kockázott bacon
trappista sajt
pirospaprika (csak a szín miatt, de kihagyható)
só
bors
olíva olaj
A zöldségeket kockára darabolom, a petrezselymet és a kelt apróra vágom és egy keverőtálba teszem. Összekeverem a tejfölt, a sót, borsot, pirospaprikát, zúzott fokhagymát és az olíva olajat és ráöntöm a zöldségekre. Megpirítom a kockákra vágott bacon-t és rászóróm a salátára, majd meghintem reszelt sajttal.
Isteni!
Jancovius-Lovas Ildikó
lovasildi@gmail.com
Jancovius-Lovas Ildikó
2010. május 31. hétfőAkiknél nagy összegek landolnak, azok nem hezitálnak és nem próbálkoznak! Egyszerűen tudják mit akarnak elérni és csinálják! Vagy tedd, vagy ne tedd, de ne próbálkozz! A próbálkozásnak biztosan nem lesz eredménye.
Ugyan, ha teszed, akkor is érhet kudarc, ám a proaktív, tevékeny vállalkozó ilyenkor feláll, leporolja magát és folytatja!Ő céltudatos, tevékeny, odaadó. Ennek pedig van/lesz eredménye.
Jancovius-Lovas Ildikó
lovasildi@gmail.com
Jurás Enikő
2010. május 31. hétfőBár én nem vagyok vállalkozó, de ha egyszer az leszek, azt gondolom a legfontosabb a sikerhez: minél pontosabb álmok, folyamatos tanulás, alázat, soha nem adom fel mentalitás, önmegvalósítás(azaz belőlünk fakadjon), és tegyük az emberek életét jobbá.
A pénztermelő honlapokat szerintem az különbözteti meg a próbálkozóktól, hogy ki vannak találva, folyamatosan fejlesztve, mérve vannak, míg az utóbbiak valószínűleg csak majmolnak valakit és maguk sem tudják pontosan mit akarnak, ezért csak sodródnak az árral.
Comment navigation