Két nagy szerencsétlenség az életedben

Épp egy gyermeknevelésről szóló könyvet olvasok, amiben szinte minden oldalon fantasztikus életbölcsességeket találok. Az egyik ilyen, amit mindenképpen szeretnék megosztani veletek arról szól, hogy az életben két nagy szerencsétlenség érheti az embert…

az egyik, ha soha nem teljesülnek be az álmai

a másik, ha mindegyik beteljesül.

Az Élet célja nem az, hogy „jó helyzetben legyünk”, hanem, hogy haladjunk. Legyenek céljaink és próbáljunk előrébbjutni. Nem az a cél, hogy magasan legyünk, hanem, hogy próbáljunk minél feljebb mászni, fejlődni. És itt nem elsősorban anyagi kérdésekre kell csak gondolni.

Aki már mindent elért az életben, és nincsenek további céljai, elveszett ember, akinek nagyon unalmas az élete. De ugyanezt mondhatják el azok is magukról, akik már feladták, akik nem törekszenek rá, hogy többek, jobbak legyenek, többet tudjanak, változzanak, fejlődjenek, új dolgokat próbáljanak ki.

Az az érdekes, hogy a felfelé jutás nem csak társadalmi, hanem fiziológiai értelemben is elmondható: a fizikai szükségletek irányából egyre inkább a szellemi igények felé kell fejlődni az embernek, ahhoz, hogy teljes életet élhessen.

Ehhez azonban néha le kell küzdeni magadban gátakat, gátlásokat. Az egyik meghatározó élmény volt az életemben, amikor annakidején a főiskolán vezényelni tanultam. Nagyon érdekelt a dolog, de valahogy úgy éreztem, mindenki jobb nálam. Mindenki más olyan ügyes, jól csinálja, én meg béna vagyok, akármilyen szorgalmasan gyakorlok. Aztán egyszer a nyári szünetben néhány hét kihagyás után sikerült elmennem egy mesterkurzusra, ahol más volt a környezet, nem voltak ott az ügyes évfolyamtársak, végre felszabadulhattam és sikerült teljesen megszabadulnom a gátlásaimtól, onnantól kezdve profi módon ment a vezénylés 🙂

A végén nem lettem se karmester, se zenész, de az élmény megmaradt 🙂