Szűkösek a férőhelyek a bölcsődékben és az óvodákban, így hiába szeretnének a kismamák minél előbb visszatérni a munkaerőpiacra, akár évekbe is telhet, mire sikerül megtalálniuk a megfelelő intézményt a gyermekeik számára – derült ki a Gazdagmami című internetes oldal felméréséből.

A kismamák munkalehetőségeivel foglalkozó weboldal felmérésben ezeregyszáz anyuka mondta el a bölcsőde- és óvodakereséssel kapcsolatos tapasztalatait. A megkérdezettek kétharmadának a GYED lejárta után mindenképpen vissza kell mennie dolgozni, ám hatvan százalékuknak komoly nehézséget okoz, hogy megfelelő bölcsödét, illetve óvodát találjon a gyerekei számára. Hiába kezdik el a szülők időben keresni a lehetőségeket, a gyerekek tizenegy százaléka így is csak négyévesen kerül be valamilyen intézménybe. Az idén született gyerekekkel ráadásul már csak két éves korukig maradhatnak otthon az édesanyák.

A felmérésében résztvevők harmincnégy százaléka azt mondta, hogy csak akkor tud újra munkába állni, ha biztosan el tudja helyezni a gyerekeit valamelyik intézményben, ez azonban mindössze az anyák negyvenegy százalékának sikerül minden gond nélkül. A három évesnél fiatalabb gyerekek harminckét százaléka végül magánbölcsődébe, tizennégy százalékuk pedig valamely családtaghoz kerül, amíg a szülők dolgoznak.

A kismamák már a gyermek két éves korában is szívesen visszamennének dolgozni, sőt hatvannyolc százalékuk már a GYES időszakában is munkába állna. Vida Ágnes, a Gazdagmami működtetője szerint ha az édesanyák valóban elkezdenének dolgozni a gyermekgondozási segély ideje alatt, akkor egyrészt nem esnének ki a gyakorlatból, másrészt új tapasztalatokat is gyűjthetnének.

A korábban maga is hasonló problémákkal szembekerült Vida Ágnes szerint azonban a cégek részéről még nem történt meg a nyitás ebbe az irányba, és ezért a kismamák többsége inkább önálló vállalkozásba kezd. Szintén a honlap által, még tavaly februárban készített felmérés szerint ugyanakkor nőtt azoknak az anyukáknak a száma, akik táv-, illetve részmunkaidőben dolgoznak, bár az ilyen lehetőségek száma nagyon alacsony.

Leave A Response

* A hozzászóláshoz el kell fogadnod az adatvédelmi tájékoztatónkat

*

Elfogadom

* Denotes Required Field