Cím: Év Anyavállalata 2015
Kiíró: Gazdagmami Kft.
A pályázatok leadási határideje: 2015. március 31 9:00 – április 12. 22:00
Szavazás kezdete: 2015. április 13. 12:00
Érvényes: 2015. 03.31-05.22.
Tárgymutató: Pályázat
Pályázhat: Minden, 18. életévét betöltött nő, aki legalább egy 6 éves kort el nem ért gyermek mellett indította a vállalkozását és minden vállalkozónő, aki 45 éves kora után indította vállalkozását.

Bevezetés

A Gazdagmami.hu 2015-ben hatodik alkalommal osztja ki az „Év Anyavállalata” díjat annak az anyának, aki gyermekek mellől az olvasóink által is legnagyobb teljesítményt nyújtva építette fel cégét. Célunk felhívni rá a figyelmet, hogy az anyák számára meglehetősen kilátástalan munkaerőpiaci helyzetből is van kiút: a verseny során olyan anyukákat mutatunk be, akik nem féltek a saját lábukra állni és kisgyermekek, család, házimunka mellett indították el saját vállalkozásaikat – és ezzel példát mutatnak minden anyukának!

1. Részvételi feltételek

A pályázaton felső korhatár nélkül részt vehet minden, 18. életévét betöltött nő, aki a vállalkozását legalább egy 6 év alatti korú kisgyermek mellett indította vagy még a gyermeke születése előtt kezdett el vállalkozni és a gyermekek mellett is megszakítás nélkül üzemelt a cég. A 45+ kategóriába nevezhet minden olyan vállalkozónő, aki 45 éves kora után indította vállalkozását.
Cégek és egyéni vállalkozók egyaránt jelentkezhetnek.
A pályázaton nem indulhatnak a korábbi évek Év Anyavállalata díjasai (a szakmai díjazottak, a közönségszavazás második és harmadik helyezettjei ismét pályázhatnak).
Egy ember több vállalkozással is nevezhet, ilyenkor célszerű a neved mellett feltüntetni mindkét esetben azt is, mi a vállalkozás neve, hogy a szavazók különbséget tudjanak tenni a kettő között.
A pályázatodat utólag módosítani a nevezés felületén nem lehet, ha mégis találsz benne valami átírnivalót, hibát, jelezd a anyavallalat@gazdagmami.hu címen.
Tekintettel arra, hogy egy embernek egy tevékenységi kör alatt több cége is lehet, ezért a vállalkozásindítás kezdetének az számít, amikor első alkalommal hivatalos formában is megjelent a vállalkozás, azaz, amikor az első cég vagy egyéni vállalkozás létrejött (pl. egyéni vállalkozóként elkezdted a tevékenységedet).

2. Díjazás

A résztvevők háromféle díjazásban részesülhetnek:

1. Közönségdíj (amelyet a közönség dönt el és magában foglalja a fenti nyereményeket)

2. Szakmai díjak (amelyeket a zsűri ítél oda)

3. Különdíjak (amelyeket a verseny szponzorai, valamint a zsűri ajánlanak fel)

A közönségdíj nyertese az alábbi díjakat kapja:

1. egy Android tablet pc-t

2. egy egész napos konzultációt, amelyen segítünk megtervezni az internet marketing stratégiádat és megoldjuk számodra a kivitelezést is (új honlap, bannerek, keresőoptimalizálás, látogatottsági stratégia)

3. oklevelet, ami bizonyítja, hogy a Te céged lett 2015-ben az Év Anyavállalata

4. ismertséget: egy exkluzív riport a Gazdagmami blogon, amelyet sajtóközleményként is kiadunk majd, bemutatkozási és kiállítási lehetőséget 2015. május 22-én a Gazdagmami Kft. Üzletanyu konferenciáján.

A 2 szakmai díj nyertesei a következő ajándékot kapják:

1. egy Android tablet pc-t

2. oklevelet, ami bizonyítja, hogy megszerezték a verseny szakmai díját.

A különdíjakat a pályázat szervezői és szponzorai adják és ítélik oda, ezeket a www.evanyavallalata.hu oldalon tüntetjük fel.

A pályázatokat elbíráló zsűri

A közönségszavazáson résztvevő pályázatokat szakmai zsűri bírálja el, melynek tagjai:

Joó Zsuzsanna a diplomások karrier tanácsadója, okleveles business és management coach

Laczkó Zsuzsanna coach, tréner és tanácsadó

Mészáros Aranka Phd, egyetemi docens SZIE Társadalomtudományi- és Tanárképző Intézet

A pályázókat a zsűri tagjai az alábbi szempontok alapján pontozzák:

1. Mennyire egyedi a vállalkozási ötlet?
2. A leírtak és a megadott honlapok alapján hogyan értékelnéd a vállalkozás marketing-tevékenységét?
3. Hogyan értékeled a vállalkozás küldetését, hasznosságát?

A pályázat menete:

Nevezés

A nevezési időszak során a jelentkezők a verseny oldalán keresztül tölthetik fel pályázataikat a verseny felületére 2015. március 31-április 12. között, a jelentkezések a nevezés sorrendjében jelennek meg. A jelentkezést követően a pályázatok április 13-án 12 órakor jelennek meg a verseny szavazófelületén a www.evanyavallalata.hu oldalon.

Szavazás

A verseny két fordulóban zajlik majd.

Az első forduló április 13. 12 órától, április 30. 22:00 óráig tart. Az első fordulóban legtöbb szavazatot kapott 10 versenyző jut tovább a 2. fordulóba.
A második forduló május 4. 12 órától indul és május 11-én 22 óráig tart. A második fordulóban letöbb szavazatot szerzett versenyző szerzi meg az Év Anyavállalata 2015 címet.

Szakmai díjak

A versenyzőket a közönségszavazás lezárását követően szakmai zsűri is értékeli majd, így a közönségdíj mellett három szakmai fődíj is kiosztásra kerül 1 évnél fiatalabb induló vállalkozások, 1 évnél idősebb valamint 45 éves kor felett indított vállalkozások kategóriában. A zsűri a teljes mezőnyből javaslatokat tesz különdíjakra is.

3. Hogyan pályázz?

A pályázatokat a pályázók csak önállóan nyújthatják be, több személy egy pályázatot nem terjeszthet elő. Egy pályázó csak egy adatlap kitöltésével jelentkezhet a pályázatra. A pályázó hozzájárul ahhoz, hogy adatait a Gazdagmami Kft. használhassa.

Mit kell beküldeni a pályázat keretében?

A jelentkezéshez az alábbi kérdésekre kell választ adni:

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
A vállalkozás elérhetőségei: székhely, honlap, e-mail, telefon, twitter, facebook (ami van)
Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Reklám: maximum 2 mondat, amiben más vagy, mint a többi hasonló cég, ami miatt érdemes az ügyfeleknek Téged választani
Hány gyermeked van és milyen korúak?
Miért érdemes rád szavazni?

4. A pályázat beküldésének határideje és módjai

Pályázni csak a www.evanyavallalata.hu oldalon keresztül lehet.

A pályázattal kapcsolatban felmerült kérdéseket az anyavallalat@gazdagmami.hu e-mail címre várjuk.

A végeredményről a nyerteseket emailben értesítjük, illetve a végeredményt 2015. május 12-én 12 órakor hirdetjük ki a http://www.evanyavallalata.hu oldalon.

A díjkiosztóra 2015. május 22-én kerül sor az Üzletanyu konferencián.

5. A verseny szabályai

HOGYAN LEHET SZAVAZNI? Az egyes pályázókra szavazni a pályázatuk alatt található Facebook Like gombbal lehet. Egy felhasználó egy pályázatra csak egyszer szavazhat, szavazni csak Facebook regisztrációval rendelkező és a Facebook rendszerébe bejelentkezett valós személyek szavazhatnak. Egy személy tetszőleges számú pályázóra adhat szavazatot. Csalás esetén a szervezők fenntartják maguknak a versenyző azonnali kizárásának jogát.

A versenyzők a szavazatszerzés során használhatnak bármilyen legális marketingeszközt, felajánlhatnak nyereményt, használhatnak fizetett hirdetést, sajtómegjelenést a szavazatgyűjtésre. A nevezők jelentkezésükkel egyidejűleg elfogadják, hogy nem használnak a Facebook szabályzatában tiltott technikát és kéretlen reklámot, reklámleveleket. A szabályzat tiltja továbbá a szervezett szavazatgyűjtős oldalakron való szavazatgyűjtést is.

5. Egyéb

A pályázat beküldésével a pályázó a fotók és a szöveges tartalom vonatkozásában egyaránt, időben, földrajzilag, valamint a felhasználás száma és módja tekintetében korlátlan felhasználási jogot biztosít a Gazdagmami Kft.-nek a pályázatról történő tájékoztatás céljára.
A nevezéssel a pályázó feltétel nélküli beleegyezését adja ahhoz, hogy amennyiben nyer – külön ellenszolgáltatás nélkül – fotókat és szöveget tartalmazó bemutató anyag készül róla, amely egészében vagy csupán egyes részleteivel megjelenik a Gazdagmami Kft. online kiadványaiban, és ennek érdekében a pályázó egy későbbiekben egyeztetett időpontban rendelkezésre áll.
A pályázatban található fotók és szöveges tartalom nem tartalmazhat többek között (a) szerzői jogi oltalom alá eső művet, kivéve a pályázó saját művét, vagy ha a jelen Szabályzat feltételei egyébként teljesülnek; (b) a valóságnak nem megfelelő, megtévesztő vagy a valós tényeket hamis színben feltüntető vagy mások személyiségi jogait sértő kijelentéseket, fotókat, illetve egyéb, harmadik személyek vagy a Gazdagmami Kft. jogait potenciálisan sértő tartalmakat; (c) reklámot; (d) szexuális tartalmú vagy pornográf elemeket. Amennyiben a fényképen a pályázón kívül más is szerepel, a pályázó felel azért, hogy rendelkezzen e személyek közzétételhez való hozzájárulásával.
A pályázatra történő jelentkezés kizárólag a fenti feltételek együttes teljesülése esetén érvényes.

Amennyiben nem érkezik öt értékelhető pályázat, vagy a nyertes pályázók a jelen szabályzatban foglaltaknak nem felelnek meg, a nyeremények nem kerülnek kiosztásra.
A nyerteseket minden esetben e-mailen és/vagy telefonon értesítjük. A pályázó felelős azért, hogy az általa megadott e-mail cím és telefonszám érvényes legyen, és azon a kapcsolatot fel lehessen vele venni.
Jelen pályázat tisztességességét bármely okból vagy bármilyen megoldással veszélyeztető pályázót a pályázatból kizárjuk.

Adatkezelés
A pályázók a pályázaton való részvétellel automatikusan hozzájárulnak ahhoz, hogy megadott adataik (név, e-mail cím, lakcím, telefonszám és bankszámlaszám) a Gazdagmami Kft. mint adatkezelő adatbázisába kerüljenek, és azokat a Gazdagmami Kft. minden további engedély és ellenszolgáltatás nélkül kezelje a pályázat elbírálása és a nyertesek értesítése céljából, legfeljebb az elbírálást követő 12 hónapig.
A pályázók tudomásul veszik, hogy a név- és lakcímadataikat tartalmazó pályázati jegyzőkönyvet a Gazdagmami Kft. székhelyén 5+1 évig megőrzi az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény alapján (kötelező adatkezelés), ezt követően az adatok törlésre kerülnek.
A Gazdagmami Kft. a személyes adatokat az Adatvédelmi törvény rendelkezései szerint, bizalmasan kezeli a pályázóktól kapott felhatalmazások keretei között.
Szavazáskor az alkalmazás a szavazók jóváhagyását kéri a Facebookon tárolt név és email adataik felhasználásához. Amennyiben a szavazó ezt jóváhagyja, a pályázat kiírója fenntartja magának a jogot arra, hogy a szavazók számára hírleveleket küldjön.

Felelősségkizárás
A pályázatok hiányosságáért (név- vagy számelírás, konkrétumok hiánya stb.), értesítési késedelemért a Gazdagmami Kft. nem vállal felelősséget. A pályázók az általuk tévesen szolgáltatott adatokból adódó valamennyi következményt maguk viselik. Az adatok helytállóságát a pályázatra történő jelentkezés során (vagy azt követően) a Gazdagmami Kft.-nek nem áll módjában ellenőrizni. Ezzel kapcsolatban a felelősség és minden ezzel járó jogi és anyagi következmény minden esetben a pályázókat terheli.
A Gazdagmami Kft. kizár minden felelősséget bármilyen kártérítési, kártalanítási igényért a pályázaton való részvétel során, a pályázat esetleges hibáiból, hiányosságaiból, hibás működéséből, a pályázat során bekövetkezett késésekből eredő vagy ahhoz kapcsolódó költségekért, károkért, veszteségekért.

A pályázó a pályázaton történő részvétellel automatikusan elfogadja jelen Szabályzatot, és kijelenti, hogy megadott adatai megfelelnek a valóságnak.

Budapest, 2015. március 30.

Leave A Response

* A hozzászóláshoz el kell fogadnod az adatvédelmi tájékoztatónkat

*

Elfogadom

* Denotes Required Field