OKTÓBER 5. | BUDAPEST

Kiállítás, vásározás: rengeteg felkészülés és munka, de vajon milyen eredményt hoz? Lehet belőle egy nap, aminek a végére elfáradtál vagy egy erős és hatékony vevőszerző eszköz, amiből bőségesen megél a vállalkozásod. Ezen a napon megtanulhatod, hogyan hozd ki a kiállításból a létező legtöbbet.

Elhoztuk neked azokat a szakembereket, akik pontosan tudják hogyan lehetsz sikeres kiállító.

és azokat a sikeres kiállítókat, akik egy-egy területen kiemelkedő eredményeket értek el.

Amire számíthatsz a Sikeres kiállító konferencián:

  • Gyakorlatias előadások és prezentációk

    Unalmas és elméleti előadások helyett valódi gyakorlatias tudást osztunk meg. Csupa olyan témával készültünk, ami életbevágó ahhoz, hogy minden kiállítás után úgy menj haza: “igen, ez megérte!”

  • Szakemberek és példaképek

    Nem csak marketing szakembereket hallhatsz majd, hanem olyan, hozzád hasonló kisvállalkozókat, kézműveseket is elhívtunk, akik rendszeresen kiállítanak és egy-egy területében kiemelkedőt alkottak. Van, aki havonta több milliós árbevételt realizál csak kiállításokon, van, aki az online csak küszködő vállalkozását mentette meg azzal, hogy elkezdett kiállítani, van, aki az olcsó, ötletes standberendezéseivel tűnik ki a sok egyforma kiállító közül – rengeteget tanulhatsz a tapasztalataikból és az ötleteikből.

  • Szuper társaság

    Találj partnereket, ismerkedj, köss új kapcsolatokat, oszd meg a tapasztalataidat! Előadóink standjain máris megnézheted mindazt, amiről az elődásban beszéltek, kérdezhetsz tőlük, megtudhatod mindazt, amire igazán kíváncsi vagy. Egy jó konferencián még a szünetek is értékesek.

Kik lesznek az előadók?

Miről szólnak majd az előadások?

Így legyél profi kiállító!

Az értékesítésed valódi sikere apróságokon múlik. Ettől lesz a lelkes amatőr kiállítóból igazán profi kiállító. Mik ezek? Apró részletek a felkészülés során, a standállítás és a termékelrendezés során vagy éppen olyan apróságok, hogy mit csinálsz, hogyan viselkedsz a standon, pontosan hol állsz, mit mondasz és hogyan mondod. Mik ezek? Ezeket a részleteket ismerheted meg Topor Ágnes előadásából.

Féltél már valaha attól, mit fognak mondani az emberek, ha csak úgy megszólítod őket? Álltál már megkukulva a standod mellett azt várva, mikor szól hozzád valaki, miközben a körülötted levő standoknál mindenki lelkesen csevegett? Ági előadása segít majd abban is, hogyan szólítsd meg bátran és magabiztosan a nézelődőket és építs kapcsolatot velük.

Neked is lehet rengeteg vevőd lehet a kiállításokon (és utána is)

Vannak, akiknek a vásározás a fő bevételi forrásuk, amiből hol így, hol úgy sikerül megélni, másoknak "talált pénz" a többi bevétel mellett. De vajon hogyan lehet a kiállítás az üzleti modell része? Hogyan lehet fontos vevőszerző és érdeklődőszerző eszköz? Hogy lehet megtartani az így szerzett vásárlókat és újra eladni nekik? Ez nem ördöngösség, csak ismerni kell hozzá, mit kell megtenned a kiállítás ELŐTT, hogy eleve sokan keressenek téged a helyszínen, KÖZBEN, hogy minél többet értékesíts és UTÁNA, hogy a friss érdeklődőkből visszatérő vásárlók legyenek. A tervet Vida Ágnes előadásából ismerheted majd meg.

A vásározók, ahogyan a szervező látja őket

Sok kiállító jár úgy, hogy lelkesen jelentkezik egy-egy rendezvényre, sokat vár tőle, aztán csalódik. Van, amikor a jó helyszín győz meg arról, hogy jó lesz a rendezvény is ("ha az Arénában van, biztosan jó lesz"), van, amikor a szervezők állítják, hogy jól fogsz járni ("X is itt volt múltkor és nagyon elégedett volt"). De vajon honnan tudhatod, hogy az a rendezvény tényleg megfelelő neked? Hogy ott tényleg eléred a célközönségedet? Mit kell tudnia egy igazán jó kiállításnak? Erről a leilletékesebbet kérdezzük meg egy ismert vásár szervezőjét, Katona Esztert.

Hogyan nézzen ki a standod? Milyen szórólapot érdemes kivinned?

A stand berendezése mindig sok fejtörést okoz. Készítessünk rollupot? Legyen díszlet? Jelmezes hostessek állítsák meg az arra sétálókat? Építsünk piramist a termékekből? Vigyünk virágcsokrot, bútorokat, textíliákat? Vagy elég szimplán a termékeinket gyönyörűen elrendezni? Milyen nyomtatványokat (kupon, szórólap) érdemes magaddal vinned, amiket nem csak begyűjtenek aztán a kukába dobnak az emberek, hanem fel is használnak? Ebből az előadásból számtalan ötletet kapsz majd az ötletes és hatékony standberendezéshez és a megfelelő szórólapok, kuponok, katalógusok elkészítéséhez.

Amikor a túlélés a tét

Webáruházat indított, de az első időben még kevés terméke és kevés vásárlója volt, ezért vágott bele a vásározásba. Az indulás utáni első két évben ez tartotta életben a cégét és a kiállítások révén jutott el oda, hogy ma már az online vállalkozása is megáll a talpán. Sőt: az üzleti modelljében a két modell tökéletesen kiegészíti egymást. Ha te is induló vállalkozó vagy és nehezen indul be a vállalkozásod, ezt az előadást mindenképpen hallanod kell.

Vásározás és közösségi média

Varga Kata rendszeresen kiállítja az általa forgalmazott termékeket és mellette Instagram szakértő is. Hogyan lehet összekötni a közösségi média felületeket és a vásározást? Milyen posztokkal aktivizálhatod a közösségedet, hogy keressenek meg téged a kiállításon? Hogyan használhatod a kiállítást az online közösséged erősítésére és növelésére? Mit posztolj a kiállítás előtt, közben és után? Ehhez kaphatsz ötleteket ebből az előadásból.

Standberendezés kreatívan fillérekből

A sikeres kiállításhoz nem kell rögtön százezreket beruháznod. Kis befektetéssel vagy akár teljesen ingyen elérhető alapanyagok segítségével is lehet ötletes, látványos és mutatós a standod. Hogyan? Ebből az előadásból ehhez nyerhetsz számtalan ötletet.

Mikor? Hol? Mennyiért?

Időpont: 2018. október 5. péntek 9:30-17:30

Helyszín: Lurdy Konferenciaközpont (1097 Budapest Könyves Kálmán krt. 12-14.)

Mennyibe kerül? A konferencián való részvétel ára , de most Koránkelő akcióban bruttó 19.900 Forintért jelentkezhetsz rá szeptember 18-ig. Jelentkezni a helyek erejéig, de legfeljebb szeptember 25-ig lehet. (ha VIP kártyád vagy Gazdagmami kuponod van -5000Ft kedvezményt kapsz!)

Mit kapsz ezért az árért?

  • Belépést az 1 napos konferenciára,
  • Jegyzetfüzetet és tollat
  • Az előadások hangfelvételét letölthető formában,
  • A prezentációkat letölthető formában.

És, ha most jelentkezel még ezt is megkaphatod:

Idén milyen lesz a karácsonyi kampányod? Gyorsan az utolsó percben kitalálsz valamit?  Vagy kihozol belőle mindent, ami lehetséges? Ha eljössz a Kézműves Konferenciára, résztvehetsz egy olyan 1 hónapos online kurzuson is, ami segít, hogy az idei karácsonyi kampányod minden idők legjobbika legyen (és ne csak karácsonyig tartson 😉 )

 

Hogyan néz ki majd ez az online tréning?

 

          • Regisztráció és fizetés után máris elérheted az online felületet és kezdődhet a tanulás!
          • Össszesen 12 leckét talász majd a felületen, amik mp3, pdf és mp4 videó formátumúak, ezeket le is tudod tölteni, így akár net nélkül mobilról, tabletről is tudod nézni őket.
          • A tréning során folyamatosan felteheted nekem a kérdéseidet a leckék alatt.

Mit tanulhatsz meg az online tréningen?

 

  • Hogyan érdemes megtervezned a karácsonyi kampányodat, hogy ne kapkodás legyen a vége?
  • Milyen stratégiával érhetsz el a legtöbb vevőhöz? (van egy bevált tervezési stratégia, ami mindig működik és már számtalanszor bizonyított, megosztom veled a receptjét)
  • Termékbevezetés karácsony előtt: mit csinálj, ha mostanra szeretnél előrukkolni a legújabb kollekcióddal vagy az új termékeddel? Hogyan érdemes bevezetned a piacra, hogy igazán nagyot szóljon?
  • Hogyan hirdess? Milyen célcsoportnak kommunikálj, hogyan állítsd be a hirdetéseidet? Instagram vagy Facebook hirdetés? Hogyan hirdess hatékonyan kis büdzséből? (mutatok 20 hirdetésmintát is, amit lemásolhatsz, így ezen már nem kell a fejed törnöd)
  • Milyen ajánlatot állíts össze a karácsonyi kampányodban, ami igazán nagyot szól?
  • Milyen megrendelőoldalt készíts, ami biztosan működik? (és azt is megmutatom majd, hogyan készítsd el!)
  • Karácsonyi kampány marketingeszközök: Instagram, Facebook, Pinterest, hírlevél, blog, videó - Melyiket hogyan használd?
  • Videómarketing és élő videók: Ötletek, milyen videókat készíthetsz, amik egyszerűek, hatásosak és segítenek eladni
  • Karácsony után: nem szükséges, hogy csak december 24-ig kampányolj és a január unalmas és szürke és árleszállításokkal teli legyen! Ötletek, mit és hogyan akciózz az ünnepeket követően.

A 4 hetes online tréning értéke br. 19.900 Ft, így a konferenciával együtt br. 39.800 Forintot kéne fizetned érte, de most a kettőt együtt mindössze br. 29.900 Forintért kaphatod meg (egy jó karácsonyi kampány a többszörösét hozhatja vissza).

KORÁNKELŐ AKCIÓ!!!

A Koránkelő akció keretében, ha szeptember 18-án kedden éjfélig jelentkezel a Sikeres Kiállító Konferenciára megkapod:

  1. A jegyedet a Sikeres Kiállító Konferenciára,
  2. A 2017-es Kézműves Konferencia teljes hangfelvételét és diáit br.24.900 Ft értékben AJÁNDÉKBA!
    (a felvétel a 2017-es Kézműves Konferencia előadásainak felvételét és diáit is tartalmazza jelentkezés és fizetés után letölthető formátumban érheted majd el)

Megrendeléskor 2 lehetőség közül is választhatsz:

(1) Egyet viszek! A teljes árú jegy és a konferencia hangfelvétele együtt br.49.800 Ft lenne, de ha ezen a héten jelentkezel, br.19.900 Forintért a tiéd lehet.

(2) Mindent viszek! Ha a jegyed mellé a Karácsonyi Kampány tréninget is kéred (az értéke br. 19.900 Ft) br. 62.900 Ft helyett (a konferencia teljes áras jegye + a Kézműves Konferencia hangfelvétele + a Karácsonyi Kampány Tréning ára) mindössze br. 29.900 Forintot kell fizetned!

Koránkelő kedvezménnyel (ajándék Kézműves Konferencia hangfelvétel +5000 Ft kedvezmény a jegyárból) már csak eddig jelentkezhetsz:

Jelentkezés után automatikusan küldjük neked a visszajelzést és az elektronikus számlát. Fizetésre átutalással, bankkártyával, Paypalen vagy postai rózsaszín csekken van lehetőséged.

Melyik csomagot kéred?

Mindent viszek!

(Sikeres Kiállító Konferencia jegy + ajándék Kézműves Konferencia hangfelvétel + Karácsonyi Kampány Online Tréning 09.18-ig br. 29.900 Ft)

(ha valami miatt nem működne a gomb, ide kattintva is tudsz jelentkezni)

Egyet viszek!

(Sikeres Kiállító Konferencia jegy +
ajándék Kézműves Konferencia hangfelvétel
09.18-ig br. 19.900 Ft)

(ha valami miatt nem működne a gomb, ide kattintva is tudsz jelentkezni)